Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

r. > g| - .; _ • -^r--v," | ~Vj - -. ^ - |

170 III. A hitújítástól a jelenkorig-. 2. A jelen és a jövő.

szegényápolás terén, vagyis a politikai vagy hitközségek szűk körére kell szorítkozni, hogy igy az elszegényedés erkölcsi és gazdasági okait felismerni, s egyúttal a segélyezésnek és ápolásnak legmegfelelőbb eszközeit kitalálni, amannak hováfordítását szemmel tartani, a visszaéléseket ellenőrizni s kiküszöbölni lehessen.

Számos esetben nem felel meg a háziszegényápolás a követelményeknek. Ahol huzamosabb ideig tartó vagy állandó keresetképtelenekkel, igy árvákkal, lelenczekkel, vagy elhagyatott gyermekekkel, vakokkal és siketnémákkal, hülyékkel, nyomorékokkal sínlődőkkel és betegekkel van dolgunk, ott az intézeti ápolás nemcsak kevesebbe kerül, de czélszerűbb is, mert ilyenekkel megelőző elméleti képezés s gyakorlati tapasztalatszerzés nélkül lehetetlen bánni tudni.

E tulajdonok leginkább feltalálhatok a szerzetes társulatokban, melyek nem keresetképen, hanem hősies elszántságból, hogy az elhagyatottakban Istent szolgálják, adják magokat a szegények és betegek ápolására.

Ezek azon igazságok, melyeket a szegényápolás történetéből levonunk ; ezek ama tervek, melyeket az önkénytes szegényápolásnak általunk ajánlott szervezetében megvalósítva szeretnénk látni.

Az állami kényszer-szegényápolás azon vallási és társadalmi forradalomnak szülötte, melyet „hitújítás“ néven ismerünk. A szeretet kihűlt, a jótékonyság forrása kiapadt. E forradalom nem csupán vallási és társadalmi jellegű volt, hanem egyúttal vagyoni átalakulást is okozott s megfosztotta az alsóbb osztályokat tulajdonuktól. A szegények öröksége (patrimonium pauperum) a hatalmasok zsákmányává lett a hitújítás és saecularisatio alatt. — Ezóta találkozunk örökségük tői megfosztott sjó barát nélküli egyénekkel.1! Az „örökségtől megfosztottak“ vagyis ama szerencsétlenek, kiknek azelőtt, mint jobbágyoknak az egyházi vagy kolostori jószágokon szegényes, de tisztességes ellátásuk volt, vagy a rohamosan emelkedő gyáripar rabszolga munkásaivá lőnek, vagy csavargásra adták magokat. Akit a vadság és kegyetlenség le nem mészárolt, azt szülőföldjére tolonczolták. Megállapították a jogot a segélyre, s behozták a szegényadót. A kényszer-szegényápolás szükségképi következménye a kereszténység gyakorlati megtagadásának.

Megengedjük, hogy a kényszer-szegényápolás szükségessé vált, miután a szeretet kihűlt. Azonban bármiféle újjá alakítás

l) L’ami de ceux, qui n’en ont point, ez volt neve egy mult századbeli franczia szegényápolási intézménynek.