Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
166 III. A hitújítástól a jelenkorig. 2. A jelen és a jövő. pedig a lelkipásztorkodás irányadó közreműködése nélkül fenn nem állhat A mai állami szegényápolás körében sokat hányt-vetett kérdés a születési község, a segélyezésben illetékes lakóhely, vagy az országos szegényegylet kérdése. Ismételjük azt, a mit más alkalommal e tárgyról írtunk1): „A segélyre szorult szegényeknek és a betegeknek születési községeikbe vagy tartózkodási helyeikre való folonczolása elviselhetetlen s visszás állapot, melyet alig lehet rövid idő alatt megszűntetni. Ott legyen a szegénynek segélyezésben illetékes lakóhelye, hol munkába állott vagy megbetegedett. Azon ellenvetésnek, hogy ebből kifolyólag egyik másik munkásoktól hemzsegő városra szerfelett nagy teher nehezednék, nem tulajdonítunk nagy fontosságot. A hol sok a munkás, ott nagy tőkék is vannak és számos segélyforrás áll rendelkezésre, úgy hogy az ellentétek épen kiegyenlíthetők. De ha valóban úgy történnék, hogy egyes községek túl lennének terhelve, ezen hajon is sokkal könnyebben lehetne segíteni önkénytes adakozás útján, vagy maradandó beruházásokba befektetett közalapítványok (árva-, menedék- és kórházak) által, mint. azáltal, ha a szegények születési községeikbe tolonczoltatnak vagy az ápolási költségek utólagosan vettetnek ki.“ A inig a szegényápolás s hitközségek feladatát képezte, addig kiki egész természetesnek találta, hogy azon helység tartozott segélyt nyújtani, hol az illető tartózkodott. Midőn egy alkalommal az éhség kitörésekor Rómában a világi hatóság erőszakkal kísértette ki a városból a jövevény-szegényeket, sz. Ambrus a leghatározottabban megrótta ezen eljárást, mint kereszténytelen kegyetlenkedést. A középkorban minden szegényről gondoskodva volt saját munka-czéhe körében. Faluhelyen a földesúr gondoskodott jobbágyairól. A szabad pórközségek terjedelmes községi birtokkal rendelkeztek, melyben a szegényeknek is részök volt. A községi javakból való részesülés biztosítékot nyújtott a végleges elszegényedés ellen. Csak a középkor vége felé zárták el a városok falaikat idegenek beköltözése előtt, csak ekkor kezdték az idegen szegényeket születési helyeikre kergetni. A vagyoni állapotoknak a hitújítás által eszközölt átalakulása óta a születési község volt az egyetlen illetékes közeg, melyre minden szegényterhet ráróttak. Hogy még ma is e mellett kardoskodnak, mikor egyrészről a községi birtokokat mindenütt feldarabolták, másrészről a szabadköltözködés közjoggá vált, ') Ratzinger, Erhaltung des Bauernstandes, 84. 1.
