Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

3. §. Az önkénytes községi-szegényápolás főbb vonásai.

167

valóban a legnagyobb anackronismusnak tűnik fel. Természetesen munkajog hiányában az ily rendszer elkerülhetetlen. A folyton változó munkásnép tette szükségessé a segélyezésben illetékes lakóhelynek mesterkélt elméletét s gyakorlatba hozatalát, s e czélra a születési községet szemelték ki. Ezen állapotnak tűrhetetlensőge iparűző vidékeken országos szegényegylet alapítására vezetett, mely valódi csavargó népséget hoz létre. A dolgok természetes rendje szerint a tartózkodási község az illetékes segélyezési hely. Ezen elvet természetesen csak akkor lehet megvalósítani, ha a munkajog erejénél fogva lehetséges lesz a gyármunkásokat állandósítani, s ha majd czéhek fogják szabályozni az iparviszonyokat. A vándorlegények a czéhek útján juthatnak munkához és segélyhez. A kényszer-szegényápolás kiküszö- böltetését megelőzőleg szabályozni kell a gyármunkások és iparosok munkajogát. A jövő önkénytes községi szegényápolása keretében a tartózkodási községnek kell az illetékes helynek lennie a segélyezésre nézve.

A szegényápolás segélyezi az elhagyatottakat, az állandóan vagy egyidőre keresetképteleneket, az egészen vagy részben munkaképteleneket. Munka- és keresetképes egyéneknek nem szabad a szegényápolásnak terhére lenniük. A törvényhozás van hivatva arra, hogy munkajogot alkosson, mely állandó keresetet biztosítana azok számára, kik dolgozni akarnak. Azon keresetképes egyéneket ellenben, kik nem akarnak dolgozni, a munkakerülőket és tönkrejutott élvhaj h ászokat a szegény-rendőrségnek kell kiszolgáltatni.

Az ily önhibájok folytán elszegényedettekkel szemben nagyobbrészt igen szigorú rendszabályokat ajánlanak. Minél keményebb dorgálásban részesülnek, mondá Cherbuliez, annál jobb, mert csak ez képes visszatartani a gyengét attól, hogy renyheség, dolog- kerülés és élvhajhászás miatt koldusbotra jusson. Mások botbüntetést ajánlanak, ismét mások az elkülönítést, a legszigorúbb egyesbörtönt javasolják, mely lélektanilag époly ajánlatos büntetés volna vén csavargók, mint kezdő koldúsok ellen. Az előbbiekre ez a legnagyobb gyötrelem volna, az utóbbiakra nézve az egyetlen javítóeszköz Gondolatokba merülve egyedül lenni, pálinka nélkül, illetlen szórakozás és testi kimerülés nélkül mindkettőjükre nézve e lviselhetetlen volna ; a vén e mellett reményét vesztve a kétségbeesés felé közelednék, a fiatalban pedig reményteli elhatározások érlelődnének meg.

Meg kell vallanunk, hogy részünkről ezen elméleti módsze-