Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. Az önkénytes szegényápolás feltételei és alapelvei. 155 kölcsi bátorsága. Ha nem bir magán azonnal segíteni, nagyobbrészt nem talál már más menedéket, mint a méregpoharat, a tőrt, vagy forgópisztolyt, vagy a hullámok közt keresi a halált. Legkivált a mai művelt és vagyonos nőkben hiányzik ama tudat, hogy ők nem csupán földi javaik egy részét, hanem személyes tulajdonaikat is tartoznak részben az emberiség, a szegények és elhagyatottak javára feláldozni. A gazdag leányok és nők nagyobbrészt azt gondolják, hogy nekik nincs egyéb hivatásuk, mint mulatozni s élvezetek után futkosni. Azért aztán gyermekeik szivébe sem tudják belécsepegtetni a szeretet és könyörületesség szellemét, a miért is azt tapasztaljuk, hogy a mai művelt társadalom semmi áldozatkészséggel, semmi érzékkel sem bir a köz emberiség sorsa iránt. Rodbertus azon gúnyos megjegyzése, hogy az alsóbb osztálybelieknek „egyleteket kellene alapítaniok a magasabb rangúak erkölcsi emelése czéljából“, nemsokára szomorú igazsággá lesz. A nőknek a jótékonyság ügyeiben való részvétele összekötve személyes látogatásokkal s egyes szegény családok feletti védői tiszt gyakorlásával nagyon üdvös hatással volna a szegényápolásra. A nők gyakorlati éles látása, melyet a házi élet mindennemű kérdéseiben tanúsítanak, számos oly hibát és hiányt tudna felfedezni, melyeknek megszüntetése már magában enyhítené a nyomort ; még a legszegényebbeknél is mindig lehetne találni oly módokat és eszközöket, melyeknek alkalmazása után nyomban javulás állna be a szegények sorsában. A szegények és nyomorban sínlődők padlásszobáiban, nedves kamráiban és sötét lakásaiban való rövidke időzés senkit se rettentsen vissza. Távolról sem oly veszélyes és egészségtelen az, mint a szinházbau és hangversenyeken órákon keresztül belélegzett gőz és páratelt levegő. Nemesszívű nőknek ilyetén leereszkedése nemcsak a hála érzetét keltené fel másokban, hanem magoknak is bizonyos tekintélyt szerezne, mely megkivántatik ahhoz, hogy itt éberséget öntsön a csüggedőkbe, amott pedig féken tartsa a szeméremhiányt. Csak az önkényt nyújtott adomány szerezheti meg ezt a tekintélyt. A hol a szegény a törvényre hivatkozhatik, s jogát a segélyre minden perczben érvényesítheti, ott aztán vérszemet kap, s minden erkölcsi befolyás iránt érzéketlen marad. Az elhagyatott szegénység tiszteletet érdemel ; az erkölcsi gyengeség méltán számíthat részvétre, irgalomra és elnézésre. A jószívűség még több esetben kénytelen szemet hűnyni, mint az igazságosság. Azonban minden vakmerő követelést kellő korlátok közé kell szó-
