Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
154 III. A hitújítástól a jelenkorig. 2. A jelen és a jövö. a mai szegényügy teljesen felforgatta a dolgok természetes rendjét, pusztán csak a segélyzést, a mi mellékes, vette figyelembe, a fődolgot pedig, az anyagilag s erkölcsileg való emelést egészen szem elől téveszti. A személyes közeledés a szegényekhez nem pusztán ez utóbbiak érdekében történik, hanem tulajdonképen, s még inkább magoknak a gazdagoknak érdekében. A szegények kunyhóiban s a nyomor színhelyén tett látogatás a nemes érzelmek egész sorát kelti fel a szívben, magasabb czél felé irányítja a tetterőket, enyhíti önfájdalmunkat, száműzi az unalmat és életuntságot, részvétre és áldozatkészségre indít, s eszközül szolgál saját erkölcsi emelkedésünkre. A mai korbeli magasabb körökben az életuntságot, világfájdalmat s öngyilkossági mániát lényegében arra vezethetni vissza, hogy a gazdagok nagyon ritkán néznek mások nyomorára s azért a magok sorsát mindenek felett elviselhetetlennek tartják. Ne gondolja a gazdag, ha a nyomor tanyáit felkeresi, hogy ezáltal ő egyszerűen részvétet tanúsít. A mit ezáltal nyer, több, mint a mit ő nyújt. Fel fog emelkedni a szegény türelméig, megadásáig, megelégedettségéig s Istenbe vetett bizalmáig. És ha sikerült a gazdagnak a kétségbeesés könyei helyébe hálakönyek gyöngyeit csalni ki a szegény szeméből, ha sikerült enyhítenie a nyomort s kisegítenie felebarátját anyagi és erkölcsi nyomorából, úgy ennek szerencséje az ő legfőbb szerencséje lesz, s szivében oly örömérzet s boldogság fog támadni, minőt semmiféle érzéki gyönyör felkelteni nem képes. Azon szerencse, hogy Istenért alamizsnát adhat, azon boldogság, mely a keresztény értelemben vett könyöradománynyal jár, nemcsak legnagyobb örömére szolgál, hanem őt is erkölcsileg emelni fogja, s az életet és munkásságot sokkal szebb oldaláról fogja előtte feltüntetni, mintha élvezetből élvezetbe, gyönyörből gyönyörbe merül. A halálthozó unalom, a szív ürességének érzete, a czéltalau lét tudata, s az ezek folytán támadt öngyilkossági gondolatok önmagoktól el fognak tűnni. Ha a gazdag önmaga győződött meg a szükölködés és nyomor különféle nemeiről, ha maga is látta már, mint jutott embertársa Istenbe vetett bizalmában és nemes szívű emberek segélyezése folytán előbbi kétségbeejtő helyzetéből szerencsés viszonyok közé, ebből elég erőt meríthet önmaga legyőzésére, hogy állhatatosan és méltóságteljesen tűrje a szerencsétlenséget, mely érte. A legtöbb esetben mennyivel alatta áll a gazdag e tekintetben a szegénynek ! Mily ritkán van bátorsága a gazdagnak szembeszállni sorsával ! Legott elhagyja őt Istenbe vetett bizalma, s elfogy er-
