Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

100

III. A hitújítástól a jelenkorig. 1. Az egyházi szegényápolás.

Sokszor a katona igen nagy befolyást gyakorol környezetére, ha szülőföldjére visszatér, s ép azért sokkal fontosabb e dolog, mintsem gondolná az ember. Az intézet örvendetes eredményt mutat fel s erre vonatkozólag nem szabad figyelmen kivül hagynunk aztT hogy azelőtt a katonai hatóságok hathatós támogatásban részesítek jótékony működésében.x)

A keresztény szeretet ama szerencsétlenekről sem feledkezett meg, kik valamely bűntény elkövetésével mocskolták be multjokat s a fegyházban bűnhődtek. Mindenki előtt ismeretes, mit tett Lavigne jézustársasági atya a touloni gályarabok börtöneiben. Újabb időben mindenfelé alakulnak egyletek szabadon bocsátott fiatal fe- gyenczek megjavítására s szemmeltartására, hogy igy, mint a társadalom által megbélyegzettek, a kétségbeesés homályában ismét vissza ne essenek a bűn rabságába, hanem inkább idővel visszaszerezzék jó liirnevöket. Franeziaországban az egylet minden egyes ily fiatal bűnös mellé pártfogót rendel, ki reá ügyel s gondoskodik testi-lelki javáról. Azon fiatal fegyenczek közűi, kik ezen egylet gyámsága alól kerültek ki — évenkint mintegy 300-an — átlag csak 11-en estek vissza 100 közűi. Hasonló egyletek szabadlábra helyezett, felnőtt gonosztevők számára is alakultak, azonban távolról sem sikerült oly fényes eredményt érni el velők, mint a fiatalokkal.2)

Van egy neme a szerencsétleneknek, kik, úgy látszik, a sze- retetre egyáltalában érdemetlenekké tevék magukat s kiktől az emberi érzés visszaborzad : ezek a becstelen nőszemélyek. Azonban a természetfeletti szeretet, mely az igazi keresztény szívét felemeli s megnemesíti, száműzi magától a természetes idegenkedést s még az ily érdemetlenek számára is helyt enged a részvétnek és irgalomnak. A czélra, hogy e szerencsétleneket ki lehessen rántani a bűn posványából s újra hasznavehető tagjaivá tenni a társadalomnak, külön menedékházakat alapítottak s ezekben az apáczák leírhatatlan szeretettel, türelemmel s odaadással fáradoznak a gondjaikra bízottak megjavításán. Lamourus kisasszony, ki 1754. november 1-jén Barsac-ban született s meghalt 1836. szeptember 14-én, 1801-ben „az irgalmasság asyluma“ név alatt bűnbánó, elbukott leányok számára Bordeauxban menedékházat alapított. Nem volt semmije, de végtelenül bízott Istenben3) s a könyörüle0 Hettinger, p. 285.

2) H e r b s t I, 3, p. 159 ; I, 4, p. 243. — Hettinger p. 291.

3) Azt szokta mondani : „Avec une semaine de travail assuré, trois chambres, un écu de six livres en poche, on peut fondé une communité.“ V. ö. M. du Camp 1. c. 1884. 62. k. 95. 1.