Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
3. §. A munka és felebaráti szeretet. Szeretetlakomák. 65 és alamizsna alapított, melyekben nem voltak feltalálhatok a pogá- nyok felügyelői, korbácsai és rablánczai. A műhelyekben ifjú és öreg keresztény munkások voltak láthatók, kik egymást testvéreknek nevezték és versenyeztek a szorgalomban, buzgólkodtak az imában, vallásos énekeken vidultak. Mily nagynak kellett lenni a külömbségnek ezen keresztény munkahelyiségek és a rabszolgák piszkos börtönei közt ? ! Egyszerű, tanulatlan munkások feleltek meg a kérdésre, a melyet az ó-világ bölcsei nem is tudtak feltenni, még kevésbé megoldani. Szembetünőleg láthatni ebből, hogy „az istenség mindenütt hasznos és magában rejti mind ezen mind a jövő élet Ígéretét.“1) De a munkások erélye és a keresztény élet egyszerűsége daczára sem volt lehetséges, az akkori politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok miatt, a nyomort megszüntetni. Gondoljuk csak meg, hányszor kobozták el a tehetősebbek vagyonát, hányszor kellett a szülőknek vértanúhalált szenvedniök, és gyermekeiket segítség nélkül hagyniok ? ! Ezekhez járult a szegényekről, nyo- morúltakról, a foglyokról és számüzöttekről való gondoskodás. Csak a keresztény szeretet nagyszerű tevékenysége volt képes ama nyomort enyhíteni, melyet a véres üldözések és a kedvezőtlen gazdasági viszonyok okvetlenül maguk után vontak. A keresztény szeretet — charitas — több, mint a puszta részvét. A részvét a szegénységet inkább alanyi szempontból vizsgálja. A gazdag nem jól érzi magát a nyomor láttára, és ezen érzületét iparkodik hirtelen eloszlatni egy kevés adomány által. Ezen részvétben több az önzés, mint a felebaráti szeretet. Külömbözik ettől azon jótékonyság, mely részvéttől indíttatva, a nyomor okát fürkészi és nem egyszeri adomány, hanem tervszerű adakozások segélyével iparkodik felebarátját a gyámoltalanság állapotából kiemelni és képessé tenni az önsegélyezésre. Ez az állami szegényápolás álláspontja. Még magasabban áll a keresztény szeretet, mely nem csak jótékonyságát érezteti önhaszna nélkül és okosan a szegényekkel, hanem személyesen is leereszkedik hozzájuk. A keresztény szeretet ■— charitas — nem csak vagyonának egy részét nyújtja szűkölködő testvérének, hanem személyesen is részt vesz az ő nyomorában, nem csak éhségét akarja megszüntetni, hanem a lélek fájdalmát is enyhíti. Felebarátját erkölcsileg akarja felemelni és ez által ismét anyagi önállóságra segíteni. Az erkölcsi hatásnak és az anyagi adománynak karöltve kell jár1) I Tim. IV, 8. RATZINGER, az egyházi szegényápolás története. 5
