Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
U I. A keresztény ókor. 2. Az üldözések korszaka. «létmódját eléje helyezték a csendes munkának. Sz. Pál a legnagyobb szigorúsággal lépett fel ellenük s meghagyta, hogy ilyeneket keresztény községben ne tűrjenek.1) Krisztus, az apostolok, a püspökök és vértanuk buzdító példányképül szolgáltak. A lelkesítés és példaadás sikert aratott. Az üldözések korszakában találunk oly keresztény községeket, melyekben nem csak koldus nem volt, hanem melyek még a pogányokat is segélyezték. Munkásság és felebaráti szeretet legyőzött minden akadályt. A községek szegény asszonyok sírjára felírhatták e megtisztelő szavakat: „Nem voltak az egyház terhére.“2) E nők a takarékosság által elkagyatottságukban is találtak módot nem csak saját fen- tartásukra, hanem az egyház kincsének kimélésére, sőt gyarapítására is apró alamizsnálkodásaik útján. A felebaráti szeretet ledönti az önzés korlátáit. „A pénz, mely titeket szétválaszt, minket egyesít. Egyek testben és lélekben, nem vonakodunk pénztárainkat egymás rendelkezésére bocsátani. Mindenünk közös “ 3) így szólt Tertullián a pogányokhoz, s « tény a munka gyümölcsöző voltára nagy jelentőséggel birt. Keresztény munkás sohasem volt jó tanács, vigasztalás, segítség vagy pénz híjjával. Ha kölcsönre volt szüksége, hogy anyagot szerezzen, műhelyét nagyobbítsa, szerszámát újítsa vagy javítsa mindig talált a jobb módú keresztényeknél, a minők az első korszakban is találkoztak, különösen nők körében.4 *) A keresztények híven követték Urunk szavait: „Ne fordulj el attól, ki tőled kölcsönt kér. “ Biztosítékot nem követeltek. Tudták, hogy keresztény adósuk kétszeresen is vissza fizet, ha tehetségében áll. Ha pedig nem, úgy pénzüket nem tekintették elveszettnek, hanem oly tőkének, melyet az Ur kamatostól fog megtéríteni.6) A . tőke és szabad munka első ízben az apostoli korszak keresztény műhelyeiben egyesült és a felebaráti szeretetben bírta alapját. A fehér kezű senator a munkás durva tenyerébe rakta a szükséges pénzt, nem nyereségvágyból, hanem Isten nevében, Isten és felebarátja iránti szerétetből.6) A toga és tunika viselői Isten és felebarátjuk szolgálatában ünnepelték meg a tőke és munka eljegyzését az egész keresztény község és a társadalom javára. Pogány bölcsek előtt mesés dolognak tűnhetett fel, hogy munkások szabadon dolgoznak a műhelyekben, melyeket a szeretet 1) II. Thess. III. 8. s kk. 3) Tertullan ápol. 39. :>) Máté V, 42. Luk. VI, 34. 2) Non gravavit ecclesiam. 4) Pld. csak Flavia Domitillát említjük. °) Nihil inde sperantes.
