Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604

2 §. Az egyh. szegényápolás további fejlődése a pog. kér. községekben. 37

pénzvágy, mely után járván, némelyek eltévelyedtek a kittől és sok fájdalomba bonyolódtak. De te, ob Isten enibere, ezektől fuss; kövesd pedig az igazságot, az istenes életet, hitet, szeretetet, béke- tűrést, szelídséget. Mert a kik gazdagok akarnak lenni, kisértetbe esnek és az ördög tőrébe és sok haszontalan kivánságokba, melyek az embert halálos veszedelembe merítik.“ Sz. Pál ezen szavakkal a gazdagsággal járó veszélyeket s azon romlást ecseteié, mely azokat fenyegeti, kik kapzsi módra szerzik vagyonukat, vagy pedig önző módon használják. Legfőbb jó a megelégedés. „Semmit sem hoztunk e világra, kétségkívül el sem vihetünk “ ')

Ezen tulajdonokkal a püspököknek mint a hivők példányképeinek kellett első sorban birniok. Nem volt szabad pénzvágyóknak lenniök, tiltva volt a silány nyereségre tekinteni, vendégszeretőknek, szerényeknek, mindenki iránt jóságosaknak s Isten feddhetetlen helyetteseinek kellett lenniök. Az áldozatkészség, a teljes önzetlenség szelleme minden egyházi elöljáró nélkülözhetetlen tulajdonsága. 0 ugyanis nyájának testi és lelki szükségleteiről tartozik gondoskodni ; minden fáradozása a község javára irányúi, melylyel szakadatlan összeköttetésben áll.2) A püspöknek kötelessége községének minden szegényéről gondoskodni : az özvegyek és árvákról, az öregekről, általában a keresetre képtelen szegényekről, különösen pedig azokról, kik az oltárnak szolgálnak, ha saját vagyonuk nincs, vagy a munkájok jövedelméből nem élhetnek.3) Nagy jelentősége volt annak is, hogy azok, kik a hitért üldözést szenvedtek, szükségükben segélyt kaptak, hátramaradottaik pedig a püspökben atyát, barátot, erős, hű védőt találtak. így sok családatya, szerető anya s hű fiúnak lehetővé vagy legalább könnyebbé tétetett a hitért szabadságát, sőt életét is feláldozni. Sz. Pál erre is kiterjesztő figyelmét, és sürgette a foglyok segélyezését.4)

A segélyben részesülteknek mértékleteseknek kellett lenniök s a legszükségesebbel megelégedniök. „Ha élelemmel és meztelenségünk betakarására a legszükségesebbel birunk úgy megelégszünk.“ A szegénység iránti szeretetet maguk a szegények is tartoztak nyilvánítani. A mértékletességet és megelégedést a segélyezés módja is megkívánta, a mennyiben a szűkölködők kenyerüket az áldozat felajánlásakor kapták, mint Isten áldását, azért Istennek adtak hálát és őt magasztalták. A még részben munkabirók a szegényápolás szolgálatába szegődtek az özvegyek példájára, kik az árvá') I. Tim. VI, 7—11.

2) I. Tim. III, 12. s kk. Tit. I, 7. Jel. k. III, 17. V, ö. Döllinger i. m. 329 1.

3) I. Tim. V, 3—17. I, Cor. IX, 7. *) Zsid. XIII, 3.