Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604

2 §. Ág egyh, szegéuyápolás további fejlődése a pog. kér. községekben. 35

A lelki ajándékok (charisma) osztogatása idején már létezett „a segélyezés lelki ajándéka.“ Az első szeretet hatalma arról is gondoskodott, hogy a vagyonosok feleslegéből bőven jusson a szegények szükségleteire.x)

Midőn a lelki ajándékok megszűntével az apostolok állandó községi szervezetet léptettek életbe, a szegényügy az első jeru- zsálemi község mintájára szerveztetett. A szegényápolás vezetésével a községek elöljárói, a püspökök vagy az őket helyettesítő papok bizattak meg, az alamizsnát a sz. áldozat felajánlása alkalmával fogadták el s osztották szét. Szolgák és segítők gyanánt a diakonok álltak a püspökök oldalán; új jelenségkép a diakonissák lépnek fel.

Két elv vala az egyházi szegényápolás előfeltétele, a mely

lehetségessé tette a községbeli szegények eltartását, ámbár nem sok gazdag találkozott Krisztus követői között. Az első alapelv az volt, hogy mindenki köteles tehetsége szerint családját fentartani. Minden hivő maga köteles övéi és háznépéröl gondoskodni ; a ki

pedig e kötelesség alól kivonja magát, nem méltó arra, hogy az

egyház tagja legyen ; az megtagadta hitét s alábbvaló a hitetlennél.2) E kötelesség kiterjed a legközelebbi rokonokra is. „Ha valamely hivőnél özvegyek vannak, tartsa őket, s ne terheljék az anyaszent- egyházat, hogy azoknak, kik valóban özvegyek, elegendő legyen.“ 3) Csak akkor esik tehát a gond a község elöljárójára, a püspökre, a midőn a család vagy rokonság nem képes hozzátartozóit ellátni.

A másik feltétel a munka kötelezettsége volt. A nyomort nem csak enyhíteni kellett a kegyes adományok által, hanem megszüntetni becsületes kereset által. „A ki lopott, már ne lopjon, hanem inkább munkálkodjék kezeivel, azt dolgozván a mi jó, hogy legyen miből adni a szükölködőnek.“ 4) A munkabíró nem eshetett a keresztény község terhére, ellenkezőleg munkájának kevés jövedelméből nem csak saját életszükségleteit kellett beszereznie, hanem még a segélyfosztott szegények, keresetre képtelen betegek, özvegyek és árvák gyámolítására szolgáló eszközök beszerzéséhez is hozzá kelle járulnia. Ezzel a munka czélja és feladata kitünően ki van jelölve. Keresztény ember nem dolgozik kapzsiságból, önzésből, hanem nemes és erkölcsös indokokból. A munkával szerzett becsületes kereset megóvja a lopástól és eszközt nyújt a megélésre ; feleslegét pedig felebarátja javára fordítja. A munkabíró, de munkálj I. Cor XII, 28; XVI, 15-18.

3) U. o. V, IS. 4) Eplies. IV, 2Ő.

ä) I. Tim. V, 8