Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Bevezetés

Bevezetés.

11

felett kiterjedő hatalomra hivatvák. Hogy ők magok is megváltásra szorúlnak, az nem jutott eszökbe. Várták ugyan a Messiást, de nem az Izaiás által jövendelt szenvedő és tűrő Megváltót, a fájdalmak emberét, hanem ama hatalmas királyt, ki a világ népeit a zsidók hatalma alá hajtja és a föld kincseit meghódítja számukra.

A merev törvényszolgálat és a külső becsületességszülte gőg, a belső erkölcstelenség és képmutatás miatt a zsidó nép, első sorban pedig vezérei, a művelt és előkelő osztályok képtelenekké váltak annak felfogására, hogy az ó-szövetség törvényei és kényszerítő parancsai csak bevezetésül szolgálnak a kereszténység szabad erkölcsi elhatározásához. A zsidók nem tudták azt felfogni, hogy a törvény beteljesedése csak a külsőleges határozatok korlátainak mellőzése és belső átalakulás által érhető el, úgy hogy az ember Teremtője iránt való szeretetből szabadon választja azt, a mire a törvény régente kényszerített.

Képmutatás és álszenteskedés mérgezték meg a zsidó nép erkölcseit. A zsidók követték a törvény parancsolatait; böjtöltek, alamizsnálkodtak, templomba jártak és imádkoztak. De böjtöléseiket, alamizsnálkodásaikat kikürtöltették, hogy „igazaknak“ láttassanak. Imádságukból kirí a kevélység: „Uram hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint eme bűnös itt. A személyes gőghöz járult a nemzeti felfuvalkodás és szükkeblűség, annyira hogy a müveit és előkelő zsidóság képtelen volt a megváltás kegyelmének befogadására. Jézus Krisztus a műveletlen, alázatos, szegény halászok közöl választotta segédeit.

Sokkal nagyobb fogékonyságra talált a kereszténység a po- gányoknál, a görögök és rómaiaknál. Az erkölcsi elfajulás ugyan mélyre hatolt, a romlottság mindenhova elterjedt, a közönyösség, mely az előkelő eclecticismusban nyilvánult, nagy pusztításokat vitt véghez, de ezek mellett voltak sokan, kik forrón kívánkoztak az erkölcsi aléltságból kibontakozni, Isten tiszta ismeretére és a vele való benső egyesülésre eljutni.

Széles körben elterjedt a megváltás szükséges voltának tudata, s római bölcselő volt az, a ki nyiltan kimondd: „Senki sem képes magán segíteni, kell hogy valaki kezét nyújtsa neki és felemelje.“1) Természetfeletti erőnek kellett ezen segélyt nyújtania. Az ember lelki támasztéka ott van, hol létének központja, Teremtőjében, Istenében. Maga az Isten fia, Jézus Krisztus ,ugy jelenik meg mint megmentő s Üdvözítő.

Seneca ep. 52. V. 8. Döllinger „Ileidentlium u, Judenthum“ 730.