Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig

8. §. A kanonissák és a szegényápolás. 211 8. §. A kanonissák és a szegényápolás. A kanonokéhoz teljesen hasonló rendszabályokat alkotott Amalarius az apácza-kolostorok számára;1) ezen szabályt is szente- síté az aacheni zsinat és a frank birodalom összes apácza-kolostorá- ban alkalmazni kellett.* 2) Az idegenek ápolása, a szegények gondo­zása az apáczák számára adott szabályokban még inkább előtérbe lép, mint a kanonokok számára készültekben. A női nem sokkal inkább hajlandó az irgalmasság cselekedeteire, mint a férfi nem és úgy látszik, hogy a törvényhozó ezen jellemvonást számításba vette. A kapunál elrekesztett helyiség létezett az idegenek beszállásolá­sára. A kolostoron kivül a templom közvetlen közelében volt a kórház, melyben a vidék szegényei élelmet kaptak, a munkára képtelenek és elaggottak élethossziglan gondoztattak. Ezen kórház a kolostor költségén tartatott fenn és valamely kipróbált férfi ve­zetése alatt állott, „a ki gyűlölte a fösvénységet és szerette az adakozást.“ Magának a kolostornak területén külön épület állott, melyben özvegyek és szegény nők nyertek hajlékot és ellátást.3) Kétséget nem szenved, hogy a betegápolás is kapcsolatban volt vele, bár a szabály nem említi. 9. §. A kolostorok. (Szerzetes-kolostorok.) A kolostorok az egyházi életnek az első Karolingek alatt történt felbomlásába szintén besodortattak. A püspökök rendesen azon gazdag kolostorokat tették tönkre, melyek joghatóságuk alá tartoztak,4) a hatalmiak alól kivettek pedig védtelenül állottak a kapzsi világiak támadásaival szemben és rendesen áldozataiul estek. Némely kolostor a világi papság példáját utánozta, fényűző és puha életet folytatott, kicsapongás és féktelenség tanyájává lett. Martell Károly és Pipin kényük-kedvük szerint bántak a kolostorokkal és világiaknak adományozták jutalmúl, a kik csak a dúsgazdag java­*) Hefele i. h. IV, 13. azt hiszi, hogy a szabály inkább kanonissák, mint apáczák számára készült. Vannak azonban a mellett szóló érveink, hogy a sza­bályt minden apácza-kolostor elfogadta. V. ö. Epist. Ludovici Harduinnál IV, 1176. 2) Liber de institutione sanctimonialium. Harduin IV, 1129. s lcöv. 3) C. 28 : ad portam monasterii locus sit talis habendus, in quo adven­tantes quique excipiantur .... sed etiam intra monasterium receptaculum, ubi viduae et pauperculae recipiantur et alantur. . ., extra monasterium juxta eccle­siam, in qua presbyteri cum ministris suis divinum explent officium, sit hospitale pauperum, cui etiam praesit talis, qui et avaritiam oderit, et hospitalitatem di­ligit .... unde pauperes ibidem recreentur et foveantur. V. ö. még c. 23. 4) Adatok Rothnál, Geschichte des Beneficialwesens 263. 1. 14*

Next

/
Oldalképek
Tartalom