Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 2. kötet, 48. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884, 1885)
Harmadik könyv. A két hatalom mindegyikének kizárólagos jogairól. - Egyházi, polgári és vegyes természetű ügyek
142 MUNKÁLATOK 48. ÉVFOLYAM. alkotására, melyek a javak átruházásánál s szerzésénél figyelembe veendők, nem ugyan a legfőbb birtokos jogczimén, hanem azért, mert az állam oly hatalom, melynek kötelessége a polgárokat jogaik élvezetében s gyakorlásában védeni s birtokaikat- biztositani. e) Ezen hatalom a polgárokra s javaikra adókat is vethet ki, melyek arra valók, hogy az ország közigazgatására szükséges költségeket fedezzék ; mert azok, a kik az egyesületből hasznot húznak, vagyis magok az egyesület tagjai, kötelesek annak szükségleteiről és szükséges kiadásairól is gondoskodni. d) Végül el kell ismernünk még azon jogát is, hogy a tulajdont szükség esetén, s ha a közhaszon valóban meg- kivánja, át is ruházhatja, csakhogy azután méltányos kártalanítást is kell fizetnie. Ebben áll tulajdonképpen az állam és a fejedelem fenhatósági joga, fensőbbsége. A ,f en hatósági jog, fő uralom“ kifejezés nagyon homályos és csalékony. Mindazonáltal meg kell azt tartanunk, mert a jog- s a hittuddsok nyelvében általánosan használtatik ; de azon kell lennünk, hogy törvényes értelmet adjunk neki az által, hogy azon jogot, a melyet kifejez, a joghatósági hatalomra vezetjük vissza s kizárunk belőle minden oly eszmét, mely a tulajdonjogot vagy az együttbir tokiás jogát tételezi fel. Már Seneca is ilyen különbséget tett a tulajdon és a joghatóság között : „Omnia rex imperio possidet, singuli dominio“ (a király uralmánál fogva birtokosa mindennek, az egyesek a tulajdon erejénél fogva). •) Cujas, a római jog hires értelmezője, a ki, mint Seneca is, inkább pártolta a praetori méltányosságot, mint a törvény finom záradékait, így értelmezi a bölcs szavait: „Nec enim, quae tua sunt, principis sunt, aut certe tua non sunt, quoniam dominium in solidum duorum esse non potest, et communia quoque inter te et principem dixerit nemo.“2) i) i) De benef. VII. 5.-) Observat, lib. XV. cap. 30. Oper, tom II. col. 453.
