Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 1. kötet, 47. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884)

Második könyv. A két hatalom kölcsönös viszonyai: különbsége, függetlensége, az egyház elsőbbsége, unio

273 MOULA RT, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. koztatott igazságok és történjek rendjében, ama természet- fölötti körben, — a hol az egyház alapja nyugszik, —- az államnak más joga nem lehet. Ezért a védelmi kötelem tel­jesítésénél mindig tartozik az egyház szavára hallgatni, azt meg nem előzheti; meg kell neki elégedni azzal, hogy hatal­mát és eszközeit az egyház rendelkezésére bocsáthatja. Éppen igy az egyház sem avatkozhatik segítség ürügye alatt a politikai érdekek körébe tartozó ügyekbe, mivel Isten nem akarta, hogy az emberek ideiglenes jóléte képezze az egyház tulajdonképpeni és közvetlen czélját; e tekintetben csak arra van hatalma, hogy az illetékessége körében rendel­kezésére álló eszközökkel támogassa a polgári törvényeket. ') Ily módon a katholicismus valóban társadalmi vallás, a társadalom pedig valóban keresztény katholikus lesz, a nélkül, hogy a két rend összezavarásából származható veszélyektől kellene tartanunk. .Nézetünk szerint ez azon kérdés leghelye­sebb megoldása, mely az egyház és állam egymáshoz való viszonyára vonatkozik. A hagyományból merített bizonyítékok. — E meg­oldás tökéletesen megegyezik az egyház gyakorlatával és a hagyomány állandó tanával. Tény, hogy az egyház, valahány­szor lehetségesnek találta e szövetséget, mindig kifejezést adott abbeli óhajának, miszerint a két hatalom szövetségre lépjen, és ha kedvező alkalom kínálkozott, mindig figyelmezteté a világi fejedelmeket, hogy szent kötelességük az egyházzal szö­vetségre lépni. De midőn igy cselekedett, nem oly kötelezett­ség teljesítését sürgette, mint sokan állítják, melyet a katho­likus fejedelmek önként vállaltak magokra, pl. concordatum ok­ban vagy más módon ; ellenkezőleg, az egyház a keresztény vallás védelmezésének kötelezettségét mindig a dolog termé­szetéből, az isteni jogból származtatta. És magok a fejedel­mek is úgy tekintek e kötelezettséget, mint a mely megke- reszteltetésök természetes folyománya. Állításunk mellett még számtalan bizonyítékot hozhatnánk fel úgy az egyház mint az állam hagyományából, de később, midőn az államnak az l l) Lásd Suarez De legibus lib. III. c. XI. egészen. Moulart, az egyház és az állam. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom