Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 1. kötet, 47. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884)
Első könyv. A két társadalomról, a két hatalom sajátlagos eredetéről és szervezetéről - Második rész. Az állam
73 MOULAIT, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. hogy társadalmat alkothatnak, abban magokat feltarthatják, a/, ellenséggel szemben magokat megvédhetik, s a törvénynek és méltányosságnak tiszteletet és érvényt szerezhetnek s ezáltal egyúttal Isten arra is jogot adott nekik, hogy feljebbvalót válaszszanak, a kit megbíznak az igazságosság és a közrend épségben való tartásával. — Ezen képesség csodálatraméltó adománya a gondviselés tervének, a mely az ember dolgait a legnagyobb bölcseséggel kormányozza és igazgatja. Teljes joggal mondható tehát, hogy a világi hatalom önmagában véve s eltekintve attól, hogy kiknek van kezében, közvetlenül Istentől származik: ennek folytán a társadalom tagjai, minthogy egyszerre mindnyájan nem gyakorolhatják a hatalmat, annak kezelését vagy egyesre vagy többekre, fejedelemre, senatusra, vagy a nép képviselőire bízzák.!) Tehát Isten, kinek engedelme nélkül semmi sem történhetik a világon, legyen az jó vagy rossz, nemcsak hogy egyszerűen megengedő, miszerint hatalommal felruházott elöljárók álljanak a nép élén, a mint azt Rousseau -) állitá, hanem közvetlenül végtelen jó akaratának bölcsesége, tekintettel az erkölcsi rend alaptörvényeire, az emberiségbe oltá azt a gondolatot is. hogy fenmaradását kormányforma felállitása által biztositsa; ugyanakkor oltotta ezt az emberbe, midőn megadta neki a természetes ész szükséges világát, hogy a kormányforma törvényeit és módját meghatározhassa. Az atyák az isteni jogról szóló tant bámulatos érthetőséggel fejtették ki. — Aranyszáju szt. János a rómaiakhoz irt levél feletti huszonharmadik homiliájában, az apostol ama nevezetes szavait fejtegetve: .nincs hatalmasság, ha nem csak Istentől“, magához szt. Pálhoz fordulva igy szól : „Mit is mondasz te apostol ? Tehát minden fejedelmet Isten választott ki ?... . Nem állítom azt, úgymond, mert nem beszélek itt határozott fejedelemről, hanem magáról a hatalomról. — Én azt mondom, hogy az isteni bölcseség csupán azt akarja, hogy létezzenek hatalmasságok, igy gondoskodván arról, hogy ne legyen minden a vak vé- * 2 ]) Lásd alább : 2. czikk. 2) Idézett Oeuvres livr. I. 3. f.