Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
TSO MUNKÁLATOK 46. ÉVF. személyre van alapítva, hanem alapját önmagában bírja ... Mi nem kötjük igazságainkat sem személyekhez, sem pedig időhöz.» A világtörténelemben, bizonyítgatják nekünk, a zsidóság is tényező s az emberi szellem fejlődési folyamatába az is befoly. Mert a zsidóság, a «mosaismus történelmi kifejlődése, és a XIX-ik század zsidósága, az emberi nem kultur életében és életévé kifejlődött zsidóság,»1 a mire azt a messiási eszme ösztönözte. Csakugyan ha a kereszténységnek semmi egyéb befolyása sem volt, mint csak az, hogy «a műveltség általános haladásával lépést tartott,» akkor a zsidónak igaza van. Azonban az, a mi még a jelenkor táplálékát is képezi, azon erkölcsi eszme, a mely a nyugati népek testébe és vérébe átment, azon hatalmas szellemi áradat, a mely az előidők minden alkotásait uj alakba önté, a mely mindent, az államot és társadalmat, az erkölcsöt és jogot, az egyesek lelkiismeretét s a nyilvános élet erkölcseit, a tudományt és művészetet, sőt magát a német nyelvet is átjárta és megifjitotta, az nem volt Jézus csaknem felismerlietlenné tett «jellemképének» elhalványított s a kritika által darabokra szedett «Torzó»-ja, hanem az azon teremtő erő volt, a mely a mi Istenünkben és Üdvözítőnkben, Jézus Krisztusban nyilvánult. De menjünk tovább : azt mondják, hogy a valódi eredeti kereszténységet végre valahára felfödözték? de hiszen az a kritika előtt még mindig megfejtetlen problémát képez. De tegyük fel, hogy úgy van. Lehetséges-e, hogy ezen tétel felállítása után valaki még higyjen az isteni gondviselésben és hogy az emberiséget az vezérli ? Épen a rationalismus, a mely azt véli, hogy a názáretlii Jézus az istenség kiváló kegyeltje ésápoltja,és amely azt tűzte ki feladatául, hogy annak élet viszontagságaiban az isteni Gondviselés különös vezetését mutassa ki, épen ezen rationalismus ellenmond saját önmagának. Szerinte ugyanis a Gondviselés az igazság után szomjazó emberiséget két ezredéves tévelyek labyrinthjén vezette volna keresztül és pedig mily tévelyek voltak ezek, ha már egyszer tévelyeknek veszszük ! És valljuk meg őszintén: a mit az ember akár a rationalismus vulgaris szerint, akár Kant «erkölcsi szentirás fejtegetései Philippsohn f. i. h. II. 196. 1.