Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

A KEEESZTÉNYSÉGTŐL VALÓ ELPABT. A LIB. PBOTEST.-BAN. 61

alapján, akár'sentimentalis szóvirágok mezébe öltöztetve, akár a mély értelmű vállalatok kotliurnusán, a kinyilatkoztatás forrásaitól vallási oktatás maradványa és erkölcsi példányszerüség gyanánt merit, azt nem annyira ettől, mint inkább a kor műveltségétől, vagy a népbölcsészettől, vagy a kriticismustól, vagy a pantheistikus rendszerektől sajátította el. Igen, egy ily kinyilatkoztatás, vegyük bár azt mint egykor Fichte akarta,1 tágabb értelemben, nemcsak bogy nem emelte volna ki az emberiséget mély sülyedéséből s nem ösztönözte volna azt a vallás-erkölcs megújítására, ellenkezőleg, mintán a tiszta észvallást s az erkölcsi törvényt a képletes előadás vastag leplébe burkolta s elcsúfi- totta, még alacsonyabb állásponthoz lánczolta volna s így a valódi felvilágosodás útjába hatalmas nehézségeket gördített volna.

Ezekből megérthetjük némelyeknek azon újabb keletű törekvését, hogy a vallás-erkölcsi tanítás azon csekély maradványát, a mely az evangéliumok mythikus jellegének eltávolítása, után még megmaradt, egyszerűbb és csekélyebb fáradtsággal járó módon szerezhessék meg. A Krisztus előtt élő nagy bölcsek azok, kik egyesek véleménye szerint, tisztább és önösségtől ment alapigazságokat mondtak ki. Ott látjuk az elsők között Socratest, a kit a múlt század rationalismusa oly édes-örömest helyezett Krisztus mellé. Ott van Hillel rabbi, a ki már egy emberöltő óta Krisztus előtt kimondta, hogy az egész törvény a felebaráti sze- retetben összpontosul ; ott van Sacya, a capilavastui remete, a ki már 500 évvel előbb tanította, hogy mindenkit kell szeretni; ott van végTe Epiktetus, a rabszolga-bölcsész, a ki Krisztus után egy emberkorral minden embert testvérének nevezett. Ott van az eklectiko-platonikus Celsus, aki «igaz beszédében, «ilrßx; lóyo;» körülbelül 600 év előtt,a Protestantismus quintessentiá- ját tanította. «Az, a mit az ó-szövetség a világról, bűnbeesésről, a vizözönről stb. mond, történelmi becscsel nem biró mesebeszéd ; osodákban hinni, nevetséges dolog. Jézus moralis értelemben volt Isten fia, a mint a többi emberek . . . Krisztus elégtétele eszte- lenség; a tökéletesség után való törekvés az egyedüli észszerű vallás; a kereszténység csak oktalan elfogult emberekKritik aller Offenbarung. 104 s. k. 1. 134.