Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

16

MUNKÁLATOK 46. ÉVI'.

telességét elfogadja, megkülönbözteti azon módtól, a hogy azt a biblikus előadók felfogták. E szerint megjelölni és a történteket a személyes és kornézetek burokjából kifejteni. A hol tehát a bibliai elbeszélésből nem magyarázható ki, hogy valamely esemény mily úton-módon idézett elő emberi erőt meghaladó és isteni okból származó cselekedetre vonatkozó benyomást, ott a kritikus lelkében a múlt színpadán képzeli magát és ily módon, előrebocsátandó magyarázó mellékkörülmények által, a melyeket az elbeszélő vagy nem vett észre, vagy elfogulva természetfölötti Ítélete által, nem emlitett meg, az elbeszélést kiegészíti. így lesz a názáretlii Jézus nemes és bölcsférfluvá, a kit ha korának szellemében vizsgálunk Isten-fiúnak látszik, és a kit mi azért nevezünk igy, mert e szót erkölcsi értelmében vesszük. 0 meggyőződéséért, mint Socrates a halál karjaiba veté magát, azonban a keresztről, mint tetszhalott vétetvén le, új életre ébredt, a mi a föltámadásában való hitet ébresztette föl, és a mi egyszersmind az isteni Gondviselés mellett bizonyít. « Igen, mi csodálkozva szemlélj fik itt az isteni Gondviselés lassú menetét, a mely az életelv (vitae principium) gyökeres megsemmisülését elhárítani és a természettel való titkos de régi megegyezés által, oly bámulatosan működni tudott, hogy az, a ki fejét lehajtá és meghalt, azt újra fölemelheté és élhetett... Az élet alapereje, a mely a nemesebb részek erőszakos megsértése hiányában, egy életerős s megelőző halálos betegség által meg- nem gyengített testben, nem semmisül meg rögtön, mintegy a legbelsőbb részekbe vonult, [a hol az, ha az isteni Gondviselés kedveltjéröl ismeretlen módon nem gondoskodik vala, a mitmá- soknál a tudomány és az emberi kezek által visz végbe, fony- nyadó csirához hasonlóan, egészen elfonnyadó, vagy pedig nem élesztett pislogó szikraként lassan egészen elhamvadt volna . . . így támadt föl Jézus, (a tetszhalott... És azután, fölemelt kezekkel s úgy, hogy az ő szemeikben fenségesebbnek látszék, hála imát és búcsú szavakat rebegett s eltávozott tőlük. «A túlvilágról szóló tan nem egyéb, mint a halál utáni létben és jutalomban való hitnek keleti szóvirágokba öltöztetett előadása.

Ezen látszólag finoman és fáradságosan szőtt szövetet dúrva kézzel ragadá meg az ifjú sváb és végig hasitá azt. Va-