Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
AZ ALAKI ELV A PBOTESTANTISMUSBAN. 11 szükségessé vált lerombolása után tehát egy uj erősebb épületet helyeznek kilátásba; ennek felépítéséig minden esetre csak ideiglenes kunyhókban kell laknunk, a melyeket az értelmi kritika a keresztény vallás tanának romjaiból tákolt össze. Ennek fejében azt Ígérgetik, hogy jövendőben a vallásos öntudat annál erősebb várát láthatjuk majd, a melyet lakhatóbbá tehetünk, mint a régi vallás góth csarnokait. Csak azután ne legyen belőle kártya vár! Az új hittudományt a dogmatico- historicus fejlődés összes tapasztalataira akarják alapítani, a mely azután a jelenkor követelményeinek is a legtökéletesebben megfelelne. Ezt pedig az által vélik elérni, ha a dogmatikus előadás, a melyet az időnkénti ismeret fokhoz mért tudományos kifejezés1 képez, a vallási tapasztalás tényeivel és minden »egyebütt kipróbált tapasztalással« összhangzásban van. Nincs azért sehol a betűkhöz kötve; mert ez a biblikus előadás alakjainak az általok történelmileg kifejezett tartalommal való azonosítása volna. S azért inkább az a feladata, hogy a történelemben mutatkozó vallási öntudatot tudományosan fogja föl és fejezze ki. A modern szemléleti hittudomány ezzel Schleiermacheren és az egész egyeztető hittudományon túl egy lépéssel előbbre haladt. Nem szorítkozik csupán a vallási öntudat tényeinek leírására, mint az tette volt, nem is elégszik meg azzal, hogy azokat mint egységes egészet a neki alapul szolgáló vallásos elvekből kifejtse: hanem arra is törekszik, hogy azt egy sajátságaiban zárt világnézlet összhangjába helyezze be, hogy ez által indirekte bebizonyítsa az előtérbe tolt vallási alapnézetnek nemcsak subjectiv, hanem egyszersmind objectiv és általános érvényességét. Magától érthető, hogy a dogmákat ily módon gyökeresen át kell alakítani; lényeges vallási tartalmuk ez által azonban csak tisztul, és ennek alapján mélyebben és helyesebben fogjuk föl a kereszténység tu- lajdonképeni lényegét, mint ez az apostoli korszakban vagy a későbbi századokban történt (!) Csak akkor, hogyha a keresztény vallásos elvet, a mely újdonság gyanánt Jézus sze1 Lipsius f. i. h. 154 1.