Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
SCHLEIEBMACHEK ÉS ISKOLÁJA. 71 közelítőleg mind a tudomány, mind a positiv hit követelményeit kielégíti. Úgy üdvözölték tehát öt, mint a ki megszabaditá az embereket egyrészt a massiv hivőség elviselhetetlen igájától, másrészt a merev orthodoxismus «lélekkinzásaitól,» valamint a rationalismus szomorú, eszmeszegény kietlenségétől. Legfontosabb kötelmének azt tartá, hogy dogmatikájában visszaállítsa Krisztus képét a kritika és spínozismus ellenére is, amint azt a tudomány követeli s a hivő tisztelheti, kivált ha a gondolat biblikus, kifejezésekbe burkolva úgy fordul elő, a mint azt az egyházi nyelv szokta kifejezni. Ha e tény valóban sikerül neki, úgy nagyobb nevet szerez vala magának, mint a minővel Luther birt követői előtt. Hogyan juthatok tehát Krisztushoz ? Mint a keresztény hitközség tagja — ez Schleiermacher christologiájának kiinduló pontja — öntudatában vagyok annak, hogy bűneim el vannak törölve, s hogy az általános tökéletesség részese lettem, azaz érzem, hogy e hitközség kebelében büntelen és tökéletes principium hat reám. E behatások azonban a keresztény hitközségtől nem származhatnak úgy, mintha azt egyes tagjainak kölcsönös hatása hozná létre; mert ezek mindenike bűnös és tökéletlen s a tisztátalanok összhatása soha sem eredményezhet valami tisztát. Ámde önmagámból még kevésbbé magyarázhatom ezt ki, mivel ha önmagámból indulok ki az alantasabb öntudatnak a felsőbbel való összhangzata csak megnehezíthetik ; azonban valamely, ezen hitközségen kívül álló dologból sem származnak, sőt ezenkívül épen nem találhatók. Azért csakis ezen hitközség alapítójától származhatnak, ki épen ezen befolyás által annak állandó feje marad. A rationalismus szerint Krisztus csak val- lásalapitó és erkölcsi példánykép : ámde ha igy áll a dolog, úgy jöhet utána egy más valaki és őt igen könnyen elfeledhetjük. Schleiermacher szerint ellenben az, mit Krisztus nekünk nyújt, egészen s épen azon nyugszik, a mi ö volt; a tan, mely tetteiről és személyéről szól, ugyanazt foglalja magába, csakhogy egyszer önmagában való létezését, másszor a befolyást tekinti, melyet reánk gyakorol, mindkettő összeesik egymással. Ha tehát a vallási élet követelménye Krisztusból indul ki, úgy az ok és
