Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
72 MUNKÁLATOK 46. ÉVI’. hatás közt levő szűkségképi egyenlőség folytán a vallási élet benne foganatosított és tökéletes volt. Mivel pedig a természeti nemzés csak tökéletlent szül, Krisztusnál Isten természetfölötti okságának természeti tényezők által kell működnie, melyek érintetlenül maradnak. És mivel az ember-Jézusban saját istenségének öntudata tisztán és zavartalanul működött, mi akadályoz, hogy kimondjuk, hogy benne az öntudat alakjában Isten lénye meg volt. Az ő istenségének öntudata is lassan fejlődött ugyan ki, mert emberi alakban volt; azonban az alsóbb lelkierők fejlődése benne sohasem multa felül a felsőbbek fejlődését, úgy hogy az utóbbiak hatalma az előbbiek felett mindig ugyanaz és általános, s igy ő lényegileg biintelen volt. Csodáiról ugyan nem állíthatjuk, hogy azok egyáltalában természetfölöttiek voltak, sem nem bizonyíthatjuk be általuk, hogy vallása igaz; azonban igen helyén van elfogadni, hogy az, aki a lelkeket oly mélyen meginditá, az emberi természet testi részére is volt befolyással. Feltámadása és mennybemenetele dogmatikailag nem szükségesek. Krisztus próféta, pap és áldozat, ameny- nyiben az emberiség bűnös életének közösségébe lépett, hogy bennünket az ő büntelen és boldog életének társaságába emeljen, király pedig, a mennyiben ezen társaság feje. Benne ily módon az eszményi, történetivé vált, történeti mozzanatainak mindenike az eszményit hordja magában, ez az értelme a liypostatikus egyesülésről1 szóló egyházi dogmának. Ez rövid tartalma Schleiermacher «korszakalkotó» dogmatikájának s különösen christologiájának, melyről azt mondták, hogy «ahhoz a három utolsó században semmi, a reformatio korából pedig csak Kálvin «Institutiói» hasonlithatók. »1 2 Csak egy felületes pillantás is meggyőzi az embert, hogy az, mit ő nyújt, nem kevesebb, mint keresztény, s hogy rendszerének alkotása minden állandóságot nélkülöz. Honnan tudja Schleiermacher, ha| a positiv dogmát mellőzi, hogy jámborságának e követelménye nem önmagából ered; hogy előzőleg semmi jóra nem képes, s hogy azt kívülről kell nyerni. 1 Glaubenslehre. II. 92. §. 194. S tr a u s z, Glaubenslehre II. 179. és köv. 1. 2 Schwarz K. i. m. 38. 1.
