Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
MUNKÁLATUK 46. ÉVI'. 70 kritika eredményei, sem a philosophia állításai nem érintik ; mert a legmagasabb norma a vallási öntudatra nézve nem a szentirás merev betűje, mint az orthodoxok állították, sem a dogmatikus formula, mint a hivatalos egyház vallá, sem a józan emberi észnek a rationalismus vagy Kant értelmében vett alap- mondata. F élté V e, hogy semmiféle történeti tudósítással sem bírunk Krisztusról, a keresztény mégis biztos arról önmagában, mi volt ő és mit müveit. Mert a vallásos érzelemben buzog a forrás, melyből a hivő merit ; vallásos öntudatunk tételeit tehát az nem érinti, amit a kritika a megszokott dogmatikus előadásokban megró, mivel azok nem a vallásos élet körébe tartoznak, hanem a történetnek és metaphysikának kell azokat bebizonyítani. Schleiermacher dogmatikájának kiinduló pontját tehát a vallásos érzület képezi, melyből, gondola, a kereszténységet nemcsak hogy újabb megifjodott alakban ismét helyreállíthatja, hanem egészen újból fel is akarta épiteni azt, amit a kritika elrontott. A vallás szerinte primitiv erő, mielőtt még gondolkodás és cselekvés lenne; székhelye az ember legbensőbb életalapjában az általános függőség érzetében van. így a lelki élet sajátlagos még pedig legnemesebb regiója tartozik hozzá; ebből kiindulva teremtetik meg dogmatikája, anélkül azonban, hogy ennek produktuma volna. Azért az nem csupán a legszabadabb lelki élettel való kapocsban áll, hanem ez összes fölséges virágaival együtt abban gyökerezik, mely a kedély legmélyebb alapjában székel. Ily módon a theologia nem műveli ki magát az Istenről és isteni dolgokról szóló tudománynyá, hanem pusztán csak ezen subiectiv vallási állapot és bizonyosság körülírása lesz, úgyhogy a bölcselettel összeütközésbe nem jő, mert ez azt tanítja, hogy mi az Isten önmagában, ellenben a dogmatika minden tételének az a feladata, hogy az utat és módot megmutassa, miként viszonyítsuk Istennel szemben fen- ál ló függés ti n k e t.1 Ez által Schleiermacher rendszere oly vallási tartalmat nyer, mely mint az érzelem tárgya minden élesebb elhatározás elöl félrevonul, és igy oly alakba önthető, mely meg1 Schleiermacher, Glaubenslehre. 50. §.
