Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
69 SCHLEIEEMACHEB ÉS ISKOLÁJA. század egyháztörténelme» czimű munkájában Schleiermacherről azt iija, hogy amennyire a vallás lényegét megszellemité, ép annyira el is párologtatá. Schleiermacher Istenről szóló 'tana határozott pantheismus, a tagadásban felülmúlja a rationalis- must, személyes Istenben, történeti Krisztusban, 'személyes halhatatlanságban nem hisz ; egyáltalán oly ember, ki más valamit mond, mint a mit tulajdonképen gondol és tehetségét csak az igazság elfátyolozására használja. Schleiermacher tehát a rationalismust a supernaturalis- mussal akarta összeegyeztetni, azaz : Igent és Nemet egyszerre akart mondani, a mi tudvalevőleg rossz theologia. Ha azért a legkülömbözőbb vallási színezet nagy tanitvá nyeső portjának vezetője lett, most tudjuk miért. A rationalismus, különösen mivel a biblikus kritikában rontólag hatott, elnyeré jogát (és e mellett úgy látszott, hogy a keresztény hit mélységében, melegségében és bensőségében kárt nem szenvedett. «A széles ősi vár helyén földalatti börtöneivel és tornyaival, termeivel és pitvaraival, melynek pazar és mégis czélszerütlen téréin naponként jól tölté az ember idejét és amelynek egyik szárnyát a másik után hagyá el és engedé az enyészetnek az összedőléstől remegő lakó, most uj pavillon áll szolgálatra, modern stylban ép (oly Ízléses, mint kényelmes berendezéssel. Nem csoda, ha az ősi patkányfészket, mint azt a hálátlanság elnevezte, összes lakói el- hagyák s mindent az uj épületbe helyeztek át ... Az utóbbi laza építését, karcsú falait és szobáit senki sem akarta észrevenni, mig most minden szögletben és részen repedéseket és sérüléseket látnak, melyek az új kártyaházat igen gyorsan tönkre teszik, minek folytán a mostani lakók némelyike kényszerítve van, hogy ismét a régi kőtömeg romjai között telepedjék meg.»1 Mint fentebb láttuk azon körülmény, hogy tapasztaljuk, hogy a kegyelem állapotában vagyunk, a pietistíkus irányra nézve a megigazulásnak, Krisztus bírásának, az ő igazságának és szentségének kritériumát képezi. Itt alkalmazza Schleiermacher az emeltyűt, a keresztény Én saját benső tapasztalásából bizonyossá lesz arról, hogy bírja Krisztust, így azt sem a 1 S t r a u s z, u. o. 180. 1.
