Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

A KERESZTÉNY HÁZASSÁG. 29 III. Itt különös figyelmet érdemel az a körülmény, liogy a családapa tekintélye nemcsak mintaképe a nyilvános tekin­télynek, hanem hogy a világ kezdetétől fogva még maga a főpapi tekintély is az atyai tekintély kinyomata volt. Hisz’ az apostolok fejedelme még ma is, mikor pedig Krisztus Jézus az uj-szövetség papi hivatalát már megala­pította, azt tanítja, hogy a keresztényeknek — és sz. Ágos­ton ezt különösen a családapákra vonatkoztatta - lakásaik­ban a szellemi áldozás egy nemét kell gyakorolniok ! Tanítja továbbá, hogy maga az Isten bizonyos titkos méltósággal tün­tette ki őket, mely méltóság által egy szent hivatal jogait és kötelességeit nyerték, szóval, hogy Isten őket királyi papságra emelte, hogy családjaikban szellemi áldozatokat mutassanak be az imádás, dicsőítés, ima és jó cselekedetek áldozatait (Kegale sacerdotium, sacerdotium sanctum offerre spirituales hostias). A nemzetek oly jól ismerték fel a főpapság atyai jelle­gét, hogy az evangélium püspökeinek és papjainak nem tud­nak szebb nevet adni az atya nevénél ; s ez nem üres szó, mert ők valóban a lelkek atyái. Ez a dicső név titkos, ellenállhatatlan erejével minde­nütt elsőségre jutott. Még apostolaink és vértanúink.sem nyer­tek tiszteletre méltóbb nevet: ők atyáink a hitben. És szól­junk bár a pusztaság atyáiról, vagy a zsinatok atyáiról, vagy azon nagy tanítókról, kik az egyház atyáinak dicső nevével tiszteltettek meg: az „atya“ név mindig a legfőbb tekintély neve ; mert ez neve amaz istenes férfiaknak, kiknek szelleme, jelleme és szentsége teremtői erőre emelkedett és a legvadabb pusztákban a leghősiesebb erényeket csíráztatta ki s virágoz- tatta fel, vagy kik az igazság diadalát biztosították azon hal­hatatlan gyülekezetekben és azon soha el nem évülő iratok­ban, melyek minden időre, a századok minden ellenmondásai daczára, a katholikus hit bástyái valának és lesznek a ha­zugság és tévely ellen. És végtére mi ő, ki a főpapi rang legfőbb fokán áll( az az örök tanító, apostol és ha szükséges, vértanú is, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom