Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

8. Perpetua

KÖLTEMÉNYEK.

De kell a törvény ! — ki tagadja ezt ?

S szabaddá lenni késztnek vágyaink !

Ha önmagunkra hallgatunk csupán A vágy erősebb, és a rend meging . . . E kétes helyzet nem maradhat el,

Mert vétkes voltunk ősi átka ez!

De van segély, az Úr, ki alkotott,

S ki hozzá fordul, az nem tévedez!

Tekintsetek e szent lapokra itt,

S mi eddig rejtve volt előttetek :

A mit a földön hinni s tudni kell,

Az ember lelke itt találja meg.

S előttetek egy új világ nyílik,

Az a világ, mely minket boldogít :

Hol szent erénynyel telt szivek felett Csak egy a törvény, mely uralg: a hit!

Perpetua.

J±J e hát meddig terjed még e gyalázatos babona,

Melylyel rútul befertőzve van Romulus ős hona ? ! —

V Megörültén rajong ez az átkos tömeg, buta nép,

Rut halálu elvetemült embert imád istenkép’ !

S nem volt elég, hogy miatta már millió meglakolt ;

Mind tovább megy Róma népén e fekete szégyenfolt ! —

S nem lehetne útját állni ? ! — Hátha ujult vérpatak Még lemosná ?... Jól van hát, a Krisztus-hivök haljanak !“ Szól a zsarnok büszkén, gőggel ;

S szava alig hangzott még el,

Már az ádáz kínzó sereg Dühödt vadként útnak ered,

S vérszomjazó csordaként Vadászsza a keresztényt. —

Patakmódra foly a szent vér.

— Isten-szívhez gyilok nem fér. —