Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában

A ZSIDÓK HÁZASSÁGA

231

jogától megfosztani nem átallották. Ilyenek voltak kezdettől fogva, ilyenek Mózes idejében, sót még ezen túl is.

Hogy tehát az isteni iidvmunkálás rendszeres menetében akadályokba ne ütközzék, Mózes megengedő, hogy ha a férfi szive keménysége1) nem engedi neje iránt táplált ellenszenvét leküzdeni: „Írjon váláslevelet, adja oda nejének és bocsássa el házából. Ki midőn elmenvén, más férjhez megy, és ez is ineggyiilöli öt és váláslevelet ad neki s elbocsátotta házából, vagy esetleg meghalt, — az előbbi férfi nem fogadhatja vissza feleségül, mivel megfertőztetett és utálatos lett az Ur előtt.“2)

Ezen mózesi törvény megfigyeléséből azon kérdés merül fel, milyen nők távolíttattak el a váláslevél által; az első-és másodranguak-e, vagy csak az előbbiek? Mi ez utóbbit állítjuk, ez a Szentírás világos tanítása.3) Amásodrangu nők, sz. Tamás szavai szerint, a házasságnak elsőrendű, vagyis főczéljának tekintetéből neveztetvén feleségeknek,4) épen az által, hogy csakis magzatnemzés végett, de nem egyúttal elválaszthatatlan életközösségre választattak ki uraik, illetve úrnőik által és a szolgálói állásból emeltettek a feleség méltóságára, különböztek az elsőrangú, valódi, teljes jogú feleségtől; és azért, míg ez utóbbiak a váláslevél által távolíttattak el: addig az előbbiek minden hivatalos eljárás nélkül, egyedül a férj akarata folytán, bármikor eltávolíthatók vol•) V. ö. Máté 19. 8.

2) Móz. V. 2-t. 1—4 : a héber szöveg, Keil, (i. m. II. r. 110. §. 73. §.) Michaelis (i. m: II. 129. §. Ehescheidnng 246. 1.) és mások szerint e törvényt kifejező körmondatnak első fele egész addig terjed, hogy az elöb- beni férj nem veheti vissza nejét. Az előzmények e szerint nincsenek parancsoló módban s ez föérv arra, hogy Mózes, illetőleg ez általa kihirdetett törvény nem parancsolja az elválásnak ily módon eszközölt végrehajtását, hanem csak a hagyományból és szokásból átvett módozatot emeli törvény erejére. A törvény által megerősített régi szokáshoz csak az járul, a mi a 4-ik versben foglaltatik.

3) V. ö. Móz. II. 21. 11. V. 21. 14.

4) „Erant enim uxores quantum ad principalem et primarium finem matrimonii ; sed non quantum ad aliam coniunctionom, quae respicit secundarium finem, cui conditio servitutis opponitur, cum possit esse simul socia et ancilla.“ Summa Thom. Suppi, q. 65. a 5. ad 2.