Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
1. A keresztény házasság
82 MUNKÁLATOK 45. ÉVF. tanításokat is alkalmazhatja, melyek az ifjút az örvény szélénél feltartóztatják, vagy visszatérítik, s örökre megútáltatják vele a kicsapongást és erkölcstelenséget. Ez az apa kötelessége, s azok az atyák, kik e névre érdemesek valának, ezt mindig így fogták fel. „Mi önmagunknak“ így írt nem rég egy férfiú, ki bátran visszatért a keresztény vallásra, „mi gyermekeinknek tartozunk azzal, hogy őket a veszedelemre már jó előre figyelmeztessük és azt mintegy átokkal elűzzük. Ha a hullámok körülöttük tombolnak s elnyeléssel fenyegetőznek: mit tehetünk akkor egyebet, mint a gyenge és figyelmetlen hajósokat hangos kiáltással visszahívni a révpartra, és kérni Istent, hogy rövidítse meg reájok nézve a vihar idejét ! Ne féljünk tehát, hanem avassuk be őket saját tapasztalatainkba, mert ezzel sem az atyai méltóságon, sem a gyermeki szereteten csorbát nem ütünk, feltéve, hogy ezt képmutatás és dicsekvés nélkül tesszük, s hogy folyton az Istent helyezzük önmagunk és gyermekünk közé.“ Igen, az értelmes és erényes atya megbeszéléseiben ennyire bátran kiterjezkedhetik, sőt ez kötelessége is; a mit természetesen az anya nem tehet. Nem mintha az anya ez elhatározó pillanatban csodálatos befolyást nem gyakorolhatna fiára : sőt sokszor épen ő találja ki veleszületett és kikutat" hatatlan gyengéd érzelmével, szerető s aggódó szivének titkos sejtelmeivel fiának legbensőbb gondolatait, jó és rossz hajlamait, reményeit, szokásait és szerelmi viszonyait, és mindamellett mindig gyengéden utasítja vissza magától mindazokat a bizalmas közleményeket, melyek az anyai szív méltóságával meg nem férnek. E kínos órában, midőn annak erénye miatt aggódik, ki neki legkedvesebb a földön, többet imádkozik, mint beszél, vár, tűr és fájdalmát szivébe zárja. Hallgatása azonban eltévedt fiánál néha kimondhatatlan ékesen szólóvá válik: a mélyen megszomorított anyának komoly tekintetében, szótlan levertségében, méltóságában, sőt néha eltűnt. szépségében is oly élénk szánalom, s oly keserű fájdalom nyilvánul, hogy a szerencsétlen ifjú ezt a látványt nem viselheti el! Igen, néha egyetlen tekintet is elég, hogy lelkét
