Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)
9. Anyámnak - 10. A nyomor fiai
364 Anyámnak. Él-e még emlékezetben Nálad édes jó anyám, Mint tanítál szent imára Ifjú éltem hajnalán ? Estharangnak lágy szavára Össze mint tevéd kezem ? . . . Emlékszel-e mindezekre ? . . . Oh én jól emlékezem. Nem feledted úgy e még el Azt a boldog szép időt, A midőn futosva jálsztam Őrködő szemed előtt ? S a visszhangról azt liivém, hogy Szómra óriás felel .... Nem feledted úgy-e még el ? Oh én nem feledtem el. Tudod úgy־e még, hogy egykor, Ha emésztő bánat ért, Mint futottam félve, sírva Kebeledre vigaszért; Mint simítád szőke fürtöm, . . . S csókolád meg homlokom ? . . Tudcd úgy-e ? hogy ne tudnád ? Óh én olyan jól tudom. S most, hogy tőled messze-távol Kell a léttel küzdenem, Nem tanítasz már imára, Megtanít a küzdelem . . . De 11a bánat bántja lelkem, Ha felhője megjelen : Vissza-visszatérek hozzád S ott sírom ki kebleden. A nyomor fiai. Együtt vándorolnak faluról falura Mindkettő a nyomor hű édes gyermeke, Mindkettőnek arczán az Ínség sápadoz, Mely is elválhatlan kísérőjük leve. Ez kiséri őket küszöbről küszöbre, Oda, hol még él a szivekben szeretet, Ez védi ügyöket, ha kérnek könyörögve : Isten szent nevében egy falat kenyeret. Apa és gyermeke . . . Oh ez agg fő fölött Az élet viharja vadul tombolhatott, Egy átélt életen sokat átélhetett, Közönyt, megvettetést, gúnyt és gyalázatot.
