Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

9. Anyámnak - 10. A nyomor fiai

365

Sorsát az átkosat, hogy is viselheté?

Mi tartá meg szivét, hogy ketté nem repedt; Hogy kérhetett, mivel nyomorát tengeté Isten szent nevében egy falat kenyeret ?

Ki tudja ? ki tudja ? vagy nem volt mindig így ? Nem, nem volt mindig így : volt nője ifjú, szép, Kedvesen mosolygó kékszemü kis fia,

Kit édes zálogul adott néki az ég.

Öröm árasztá el a csendes kis tanyát,

Öröm, mit ápolt a hű gond és szeretet.

Koldus, ha jött, adott, — megnyitva ajtaját Isten szent nevében egy falat kenyeret.

De jöttek gyáz-napok és ő kardot kötött, Elhagyta hű nejét, szerette gyermekét;

Hazája hivta el, a véres harczmezőn Megvetve a halált, rohant elébb, elébb.

Elesett, befödték a hősök testei ; —

Nem halt meg : fölötte állt a könyörület,

Elrejté, gyógyitá, aztán adott neki Isten szent nevében egy falat kenyeret.

Es nője hova lett? Nője meghalt szegény.

Addig várta férjét míg szíve megszakadt.

S gyermeke ? Kiveték ; jobb hogyha halni tér, Mit is keresne már árván az ég alatt.

De megjött az atya, csonkán, bénán jött meg, Visszakérni nőjét s a kedves gyermeket.

S baráti mit tőnek ? — Nem adtak a jöttnek Isten szent nevében egy falat kenyeret.

Kertjének fájáról tört most koldus-botot,

Kereste magzatát és megtalálta azt.

Oh ! e viszontlátás szomorú lehetett ;

Nem hoztak egymásnak, nem hozhattak vigaszt. Azóta bolyganak hónukban hontalan,

Mintha vihar ragad árva falevelet.

Ha éhség üldözi, kérnek szomorúan Isten szent nevében egy falat kenyeret.

lm ez történetök ... ez oly mindennapi Mégis az agg koldus el nem feledheti;

Gyakorta visszaszáll a múlt virányira,

Szép volt az, jól esik rajt’ elmerengeni.

\