Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

3. A bold. Szűz szeplő nélkül való fogantatása és a kihirdetés korszerűsége

77ז kérdésre következőleg is felelt: az Isten megtehette, hogy a bold. Szűz soha se legyen eredeti bűnben, vagy hogy csak egy pillanatig , vagy hogy több időn át legyen abban. Hogy e három eset közöl melyiket tartsuk bizonyosnak — azt Isten tudja. Ha az egyház vagy a Szentifás tekintélyével nem ellenkezik, valószínűnek látszik Máriának azt tulajdonítani, a me- lyik eset méltóságának leginkább megfelel. *) A meg- váltás szükségességéből felhozott ellenvetésre igy vála- szolt: ״Máriának legnagyobb szüksége volt Krisztus Urunkra, mint Megváltóra: ő is magára vonta volna az eredeti bűnt, ha csak meg nem szabadítja attól a Megváltó kegyelme. És ha másoknak szükségük van Krisztus Urunkra, hogy az ő érdemei által bű- neik, melyeket elkövettek, megbocsáttassanak: akkor Máriának e közbenjáróra nagyobb szüksége volt a bűn megelőzésére, hogy magára ne kelljen azt vonnia.“ 2) A vitatkozás Duns Scotus diadalával végződött. A keresztény nép örömtapssal üdvözölte a győztest. A párisi egyetem visszavonta előbbi határozatát, sőt súlyos büntetés terhe alatt megtiltotta az ellenkező nézet előadását. respectu cujus erat Mediator : sed respectu nullius personae habuit excellen- tiorem gradum, quam respectu Mariae ; sed hoc non esset, nisi meruisset eam praeservari a peccato originali.“ Hinter: Theol. Dogm. comp. II. k. 384. 1. ') ״Deum facere potuisse, quod B. Virgo nunquam fuerit in peccato originali ; vel, quod tantum per unicum instans in eo fuerit, vel quod in eodem fuerit per aliquod tempuu Quid horum trium, quae ostensa sunt esse possibilia factum sit, Deus novitr. Si auctoritati Ecclesiae, vel aucto- ritati Scripturae non repugnet, videtur probabile, quod excellentius est. tribuere Marie.“ Roskoványi id. mű I. k. 222. 1. 2) Maria maxime indiguit Christo ut Redemptore ; ipsa enim con- traxisset originale peccatum ex ratione propagationis communis, nisi fuisset praeventa per gratiam Redemptoris. Et sicüt alii indiguerunt Christo, ut per ejus meritum remitteretur eis peccatum jam contractum, ita illa magis indiguit mediatore praeveniente peccatum, ne esset ab ipsa aliquando contrahendum , et ne ipsa contraheret.“ Ugyanott. V. ö. Religio 1855. év. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom