Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

IV. Küzdelem az oktatásszabadságért

76

és nem fogja feladni soha! Habár e tekintetben már sokféle zsarnokságot tűrt, de nem vetette magát annak alá soha ; sokat szenvedett és néha hallgatott is, de egy lépést sem hátrált soha.“ Ezután áttér a szónok a kormány részéröl a püspökök és a papság ellen emelt vádakra és a foganatosított lépésekre, s ez utóbbiakat époly nemteleneknek, mint eredményteleneknek bélyegzi: mert a nemes érzés és bátorság hiányát árulja el az, ha a gyengét elnyomják, az erőset pedig kímélik és mert az ily gyávaság és aljasság nem vezet célhoz, mivel a katholikusok bátorságát és meggyőződését pénzbírsággal és börtönnel elfojtani nem lehet. Tovább menve, Montalembert gróf, mint polgár és katholikus ünnepélyesen tiltakozik az államtanács gyűlöletes beavatkozása ellen az egyház ügyeibe, és azt a kényuralom — ha nem legsértőbb, — mindenesetre legképtelenebb és vérlázító maradványának nevezi. Mert az államtanács az egyház ügyeiben sem erkölcsi tekintélylyel nem bir, sem nem illetékes. „Ha pedig új, szigorúbb törvényekkel akarnak fenyegetni, — folytatja-Mxmtalembert, — ám tegyék, de mi nem félünk tőlük. Nem alkothattok semmit, a mi előttünk új volna ; szembe szálltunk mi már a világ minden zsarnokságával és mégis túléltük mindannyit.“ Végül miután Montalembert a közoktatási miniszter „méltatlan és gyalázatos vádját“ mintha t. i. a politikai pártszellem egy időre a vallás álarcát vette volna fel, visszautasította , első beszédjét a következő komoly szavakkal fejezi be: „Azt hiszik önök, uraim, hogy bennünk nem őseink vére foly és fattyak vagyunk ; azt hiszik, hogy eszünket a rationalismusnak, lelkiismeretünket az egyetemnek , méltóságunkat és szabadságunkat azon ügyvédeknek vetjük zsákmányul, a kiknek gyűlölete az egyház szabadsága ellen csak az egyház jogait és hitét nem ismerő bámulatos tudatlanságukból ered? Nem, uraim, önök csalódnak. Legyenek bár önök „engesztelhetetlenek,“ a mint mondani szokták, tegyeI