Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

V. Küzdelem az oktatásszabadság ellen

111 látta, mely reá nézve idegennek és azért bitoroltnak annál nagyobb joggal tekintetett, minél inkább távol maradt tőle azelőtt. Az elkeseredés egész erővel tört ki, midőn Russel lord 1856-ban egy törvényjavaslatot nyújtott be, melynek értelmében az eddigi provisorium befejeztetett és a kormánynak az oktatásügyre még nagyobb befolyás engedtetett volna. A parlament ezen javaslatban a minden angol előtt gyűlölt „porosz rend­szer“ és iskolakényszer előhírnökét látta ; maga Broug­ham lord is megtámadta azt és nagy többséggel el is vettetett. *) Mindenekelőtt, mondja Tyler, soha sem volt Angliá­ban a hit oly erős a kormányhivatalnokok nagy böl- cseségében mint a szárazon. A nevelés és oktatás terén pedig a gyakorlati angol szereti a természetes utat kö­vetni, ha a felekezeti gyülölség vagy a modern szabad- elvüség szemfényvesztő elméletei józan eszét el nem homályosítják. Szerinte az államnak nincs joga az ok­tatást vezetni vagy gyámság alá helyezni. A nevelés joga és kötelessége a szülőket illeti meg, nem pedig az államot: „ha a szülők és gyermekek közé felügyelők és iskolahivatalnokok lépnek, akkor ez rendkivül kárté­kony hatással van ; akadályozza a szülőket természetes hivatásuk teljesítésében, a nevelés előmozdítását illető­leg, és megtöri közvetlen befolyásukat, pedig a neve­lésben minden ettől függ.“ 2) Maga a tényállás, „hogy az iskolában rendesen csak azon gyermekek mutatnak előmenetelt, kik otthon szülői felvigyázat és fegyelem alatt állanak, sokkal világosabban szól a munkás osz­tály nevelési képessége mellett, mint egy egész könyv és bebizonyítja, hogy még azon eredményeket is, melye­ket az iskola fölmutat, a szülőkre lehet és kell bizni, nem pedig hivatalnokokra és felügyelőkre.* s) Hasonló­*) Tyler idézett műve. 2) Tyler idézett műve 94. 1. >) U. a. 94. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom