Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
VI. Az anyagelviség tana az életerőről és az élet eredetéről
8i inkább gátolta, mintsem elősegítette volna. Különben is nagyon nyomorúságos kibúvó az, midőn valaki egy ősnemződési folyamatot, melynek a természetben egyáltalán semmi nyoma, azzal akar támogatni, hogy azon folyamatnak a föld önkényesen költött meseszerü ős- állapotában való lehetőségét elképzelve, ezen fölvett lehetőséget minden további tekintet nélkül a bizonyosság fokára emeli. Ha az élet létrejöttére mi egyéb sem kivántatott, mint hogy azon anyagok, melyek az élő szervezet alkatrészeit képezik, körülbelül 6o° R. hőmérsék mellett vizben feloldva legyenek ; úgy okvetlenül azt kellene gondolnunk, hogy a jelzett föltételek alkalmazása mellett majd a vegytannak is sikerülend valamely szerves lénynek, vagy legalább egy egyszerű sejtnek előállítása. Ez azonban nem sikerül, — a mi újabb bizonyíték arra, hogy az élőnek az élettelentől való származását fitogtató szólamok légből kapottak. 4) Mindazonáltal az anyagelviek legnagyobb része mégis konokul ragaszkodik ezen véleményhez, és annak jogosultságát minden áron megvédeni igyekszik. így legújabban a materialista Hackel azt véli, hogy még azon első élő lényeket is sikerült neki felfödöznie, melyek a szervetlen anyagból eredetileg keletkeztek. Ennek bizonyságául ő az úgynevezett életsejtekre, minden alkatnélkül való, de élő nyálkára utal, s azt hiszi, hogy az u. n. bathybius, mely a tenger fenekén egy ily minden alkatnélkül való, de élő nyálka alakjában mutatkozik, első alakja az eredeti ősnemződésnek. (Naturi. Schöpfungsgeschichte 164 1.) Fájdalom, mélyre ható szakvizsgálatok, melyeket ezen ősnyálkán különösen Huxley eszközölt, nemcsak azt deríték ki, hogy az nem élő lény, hanem azt is, hogy az csak bizonyos kocsonyanemű kénsavas mészéleg. Ez természetesen nagy baj. Egyébiránt nagyon jól ismerjük mi az okot, a mely miatt az anyagelviek az eredeti ősnemződés- hez mindezek után is oly makacsul ragaszkodnak ; Stöckl, Az anyagelviség. • 6