Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

VI. Az anyagelviség tana az életerőről és az élet eredetéről

8o ben a csírák elpusztíttatnak, akkor a nekik megfelelő szervezetek sem fejlődnek ki. Ha bizonyos vizsgálatra szánt anyagot pl. kevés árpalevet, vagy más ez alakok képződésére alkalmas keveréket egész a forrásig heví­tünk és hevített levegővel hozunk érintkezésbe, akkor sohasem fog benne szerves lény fejlődni; ha ellenben a keverékhez hideg levegőt bocsátunk, tüstént végbe- megy a fejlődés. Generatio aequivocá-ról azonban e helyen is ép oly kevéssé lehet szó, mint egyebütt. Ilyen generatio aequivoca egyáltalán nem is fordul elő sehol sem.1) c) A tények ily állásával szemben, az anyagelviség a mostaniaktól különböző ősföldtani viszonyokra való hivatkozással igyekszik magát megvédeni. Szerinte na­gyon is természetes, hogy manap már nem lehet a ge­neratio aequivoca létezését, illetőleg annak egyes pél­dáit felmutatni ; minthogy, — a mint neki látszik, — a természet az erre való erőt elveszítette. De „a föld korábbi fejlődési szakaiban a physiko-chemikus folya­matok fokozódott hatályossága nagyon is könnyen létesithette azt, mit a meggyengült természet ma már nem képes létrehozni,“ annál is inkább, minthogy bizo­nyos, hogy akkor még mindazon alkatrészek, melyek az élő szervezethez tartoznak, a vizben feloldva készen valának. De joggal helyezik e felfogással szembe ama tényt, : „hogy a földön a physiko-chemikus folyamatok bármily emelkedése, továbbá a melegség, világosság és villanyosság hatályosságának a jelen szabályzóit arány fölött való bármily nemű fölcsigázása, nemcsak, hogy az életfolyamat szilárdítására nem szolgál, hanem azt gyöngíti, sőt bizonyos fokig emeltetve, a szeryeze- tet és magát az életet is megsemmisíti.“ Ennélfogva a természet eredeti ősállapotában a physiko-chemikus folyamatok fokozódása a szervezetnek keletkezését *) *) Materialismus oder Christenthum ? 43 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom