Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

II. Az anyagelviség történelmének vázlata

ges és végtelen. Lényege a mozgásban áll. E mozgást az anyag nem kívülről kapta ; ez az anyagnak és minden parányának magában vett tulajdona. Ezen benmaradó mozgás következtében az anyag akkép idomúi, hogy parányai és elemei különböző csoportosulásokat (combinatio) képeznek, és ezen csoportosulások eredménye a világban létező dolgok azon különféle rendje, melyeket összevéve természetnek mondunk. Minden különös dolog tehát csak határozott csoportosulása az eredeti anyagnak ; ezen határozott csoportosúláson alapszik azok lényege, és ebből folynak különböző tulajdonaik.

b) Az egyes dolgok tevékenysége csak része azon általános mozgásnak, mely az egész mindenségen -áthúzódik. Az általános mozgás az egyes dolgokban természetöknek megfelelőleg módosul, és az azokat megillető tevékenységgé változik át. Valamint tehát az anyagban az örök mozgás szükséges, úgy az egyes dolgok tevékenysége is szükséges. Szabad önelhatározás nincsen sehol, egyszerűen azért, mert lehetetlen. Ép oly kevéssé van célszerűség. Céltan (teleologia) nem létezik (non ens). Az egész míndenség minden alkatrészeivel együtt, vak, oktalan, vasszükségesség bilincseibe van verve.

c) Istenről beszélni, ki az anyag és annak mozgása felett állana, balgatagság. Csakis a rettentő természeti tüneményektől való félelem és az azok káros befolyása ellen való védelem szüksége egyrészt, valamint a természeti okok nem ismerése másrészt, vezette az embereket az istenekről való képzetekre. Ezen isten-képzeteh et felhasználták a hittudósok és a bölcsészek, hogy a tudatlanságot még tovább terjeszszék. Ők ugyanis a természetnek benmaradó (inmanens) erejét, melylyel az mozog, attól elkülönítették, és mint ilyent az Istenben személyesítették és a természet fölé állították, hogy a mozgást tőle származtassák. Ezen tévelyt a természet ismeretének el kell oszlatnia, és az „Isten“ szót a nyelvből ki kell törülni.

d) Az ember tisztán physikai lény. Lélek, mely a testtől különböznék, nem létezik. Az, a mit mi léleknek nevezünk nem egyéb, mint a test annyiban, a mennyiben azt érzési tehetségei és működései szerint, melyek központja az agy, tekintjük. Tehát csakis elvonás (abstractio) által válaszható el a lélek a testtől, és a ki e kettő között reális különbséget akar tenni, az tutajdonképen csak az agyat választja el a többi testrésztől. A metaphysikusok csak az által jutottak a „lélek“ fogalmára, hogy ők az érzési életerőt gondolatban a testtől elkülönítették, s azt azután tiszta és egyszerű lénynyé magasztalták föl. Minden gondolkodás és ismerés csak az agyrostok meghatározott mozgásán alapszik.

e) Az alanyi érdek, — az önzés, — egyedüli indoka az ember minden cselekvésének, a haszon egyedüli zsinórmértéke Ítéleteinek. Ennek következtében csak az jó, a mi hasznos, s csak az rossz, a mi káros. Minden kötelesség csak azon valószínűségen vagy bizonyosságon alapszik, mely