Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
II. Az anyagelviség történelmének vázlata
i3 tius Péter volt. Érdekesek tantételei, melyeket felállított : a) A keresztény vallás, — úgymond ő (de immortalitate animae), — azt tanítja ugyan, hogy a lélek anyagtalan és halhatatlan, és a kér. vallás álláspontjából ezen igazság tagadhatatlan, annak is kell lennie. A bölcsészet ellenben a lélek ezen anyagtalanságát és halhatatlanságát nemcsak be nem bizonyíthatja, de sőt az ész és bölcsészet elveiből ellenkezőt lehet, és kell is következtetnie. b) A lélek ugyanis a bölcsészet elvei szerint a testnek lényeges alakja (formája), vagy mozgató ereje {£VIsXs%lCt). Minden entelechia pedig csak azon test által, melyben lakik, lehet tevékeny. Következőleg igy van az emberi léleknél is. A gondolkodás magában véve mindenesetre anyagtalan tevékenység ; mind a mellett a testnek is van benn része ; mert a képzelő erő érzéki képei nélkül, melyek pedig a testi szervek által szerveztelek, nem is gondolkodhatunk. c) Ebből következik, hogy ámbár a lélek minden működéseiben nem szorul is a testre, mint alanyra, — mert a gondolkodás, mint mondva volt, anyagtalan tevékenység ; — de rászorul mégis minden tevékenységeiben mint tárgyra ; mert a gondolkodás a képzelőerő érzéki képeihez van kötve, s következőleg a testre, mint tárgyra van utalva. Ha pedig már a lélek legfőbb tevékenysége — a gondolkodás — is a test, mint tárgy által fel- tételeztetik, még inkább kell ennek állani a lélek egyéb működéseiről. d) Ha azonban ez igy van, akkor napnál világosabb, hogy a lélek minden tevékenységének azon pillanatban meg kell szűnni, a melyben a test a léleknek felmondja a szolgálatot. A test halála, a léleknek is halála ; következéskép magában véve a lélek is anyagi és halandó, és csak bizonyos tekintetben mondható anyagtalan és halhatatlannak annyiban t. i. amennyiben gondolkodás alkalmával nem szorul a testre mint alanyra ; mert e tekintetben némikép az anyag fölé emelkedik, és bizonyos mértékben a tisztán anyagtalan és halhatatlanhoz hasonló. 8. E tan anyagelvi jellege félreismerhetlen ; azon feltevés, hogy a keresztény vallás álláspontjából a lélek anyagtalan volta és halhatatlansága mindennek dacára elfogadandó, — ha azt Pomponatius egyáltalán komolyan vette, — csak kísérlet akar lenni, e bölcsészeti tantétnek a vallási öntudattal szemben való megszilárdítására. Nyilvánvaló, hogy ezen óvatosság, mely különben is egészen indokolatlan, nem sokáig tarthatott. Midőn a 16-ik században a régi egyház ellen tervezett nagy forradalom ténynyé vált, s midőn ennél
