Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

XII. Az anyagelvi államtudomány

138 kifejezésére használni szoktak. Hogy a jog megsértése, ha az mindjárt az állam részéröl történik is, igazságta­lan és erkölcstelen, oly balitélet, melyet meg kell szün­tetni. b) Ha továbbá rátérünk az óvadékok ama terjedelmére, melyet az anyagelvi állam az állampol­gárok ellenében igénybe vesz, úgy ezek a következők : «. A házasság a társadalom rendezett állapotánál nélkülözhetetlen, s azért meg kell tartani. De ez mind­eddig első sorban vallásos intézmény volt, s ez által a család az állammal szemben önállóságot szerzett, mely az állam mindenhatóságával össze nem egyezik. Ennek meg kell szűnnie. A házasságnak tisztán pol­gárjogi intézménynyé kell lennie, a melynek illeté­kes fóruma nem egy, az államtól független egyház, hanem inkább az államhatóság. A vallásos házasság helyébe a polgári házasságnak kell lépnie; és az állam polgároknak, az állam által megbizott hivatalok előtt kell házasságot kötniök. ß. Az állam, joggal veszi igénybe az államhoz tar­tozók szellemi élete felett a föltétien uralmat. Mi­után az államhoz tartozóknak mindenben annak akara­tát kell követniök, igy nem is szabad más meggyőző­déssel birniok, mint a melyet az állam eléj,ök szab; nem szabad máskép gondolkodniok, mint a mint az állam akarja, hogy gondolkodjanak. Önálló, független meg­győződés, nem tűrhető. Azért mindenekelőtt : aa. A tudományt és a sajtót, az államföltét- len uszályhordozóivá kell tenni. A tudománynak csak azt szabad és csak azt kell tanítania, a mi az állam által képviselt alapelveknek és ama céloknak megfelel, melyekre az állam törekszik. Ép igy a sajtónak is. Ez csak az uralkodó rendszernek szolgálhat. Oly sajtót, mely a szabadságot, s névleg a magasabb vallásos meggyőző­dés szabadságát képviseli, feltétlenül meg kell semmi­síteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom