Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről
I IO tói származtatja, a nyelv eredetét is szükségképen a majomtól az emberhez való lassankénti átmenet korszakába kell tennie. Es igy a materialistikus felfogás szerint a nyelv (beszélő képesség), a lehetőségben már az állatvilágban megvolt, s másnak nem tekinthető, mint ama természeti hangok szótagolt hangokká változásának, melyeket az állatoknál is észlelünk. Az emberi nyelvnek okvetlenül a föntemlitett lassankénti átmenet folyama alatt, az u. n. „állati nyelvből“ kelle fejlődnie. És csakugyan ezt állítják az anyagelviek. Azt tanítják ugyanis, hogy a nyelv kétféle módon fejlődött, és pedig egyrészt az által, hogy az emberré fejlődő majom saját természeti hangjai a körülményekhez képest a legtarkább változásokon mentek keresztül ; másrészt pedig a majomra k i v ü 1 rő 1 ható természeti hangoknak utánzása által. 3. Darvin, mint rendesen, sértően nyilatkozik a nyelv eredetéről, ki is következőleg mulattatja olvasóit: „Miután a majmok“ — mondja ő — „a természeti állapotban a közelgő veszélyt mindenféle jelző- és vészkiáltásokkal tudatják társaikkal, egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy rendkivül okos, majomhoz hasonló állat azon gondolatra jött, hogy a közelgő veszély természetének jelzésére célszerű lenne bizonyos vadállat kurjan- tását utánozni. S ez lett volna a nyelvképzés első lépése. E hangok ismételt használata által a hangszervek is mindinkább erősbödtek és tökéletesbekké váltak, mely körülménynek ismét a nyelv fejlődésére kellett hatással lennie. A kölcsönös hatás által előidézett nyelv képződés azután, szükségképen a szellemi erő fejlődését is maga után vonta.“ 4. íme, ez ismét oly föltevés, melyet az anyagel- viség kénytelen ugyan elfogadni, de a mely könnyelmű önkénykedés tekintetében mindent felülmúl, s a melytől az ember józan esze utálattal fordul el. Vagy talán az emberi nyelv lényegét tekintve azonos volna azzal,
