Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről
111 mit bizonyos hasonértelemben állati nyelvnek szokás nevezni ? Lehetne-e ilyesmit csak képzelni is ? Az u. n. „állat-nyelv“ először is csupa tagolatlan természeti hangokból áll, és ezek is csak érzéseknek s ösztönszérü törekvéseknek kifejezései. Ellenben az emberi nyelv, mig egyrészről lényegére nézve szótagolt, s magánhangzók és mássalhangzók szép rendszerében mozog, másrészt, — mint említve volt, — a gondolatnak legtökéletesebb képviselője ; mert oly szó, melynek valami alapgondolatja nem volna, egy nyelvben sem található. Ha továbbá meggondoljuk, hogy az emberi nyelv a tökélesedés mily fokára emelkedhetik, és hogy mig az u. n. „állati nyelv“ változatlanul s mindig ugyanazon színvonalon állva, a fejlődés vagy tökélesbülés legkisebb jelét sem mutatja, — a kulturnyelvek mily bámulandó módon fejlődtek, s ha végre az emberi nyelvben a nyelv törtvényeinek valóban csodálatos, s a csekélységekre is kiterjedő összhangját tekintjük, még némely vad népek nyelvét sem véve ki : akkor lehetetlen, hogy azon föltevés, mely szerint az emberi nyelv az „állati nyelvvel“ lényegében ugyanazon színvonalon áll, s ebből fejlődött, egyenesen képtelennek, sőt nevetségesnek ne tűnjék. 5. Darvin regényes leirása, melylyel a nyelv eredetét ecseteli, csak arról tesz tanúságot, mily nagy zavarban van az anyagelviség e kérdéssel szemben. „Föl lehet tenni“ (igen „a föltevésben“ az anyagelviek utolérhetetlenek), hogy valamikor egy rendkivül okos, majomhoz hasonló állat létezett , melynek létezését azonban semmiképen sem bizonyíthatják be ; föl lehet tenni továbbá, hogy ezen állat egy másik ragadozó állatnak kurjantását utánozta, a mit ismét be kellene bizonyítani ; s végül azt is föl lehet tenni, hogy e kurjantás utánzásában gyökeredzik az emberi nyelv eredete, a mit végre legkevésbbé sem lehet bebizonyítani. S ezzel a dolog befejezettnek ,te
