Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről

— log —

korlátlan, mert ismeretben és erkölcsi erőben folyton előre haladhat. Minden közreműködik, hogy az embernek az állattól való lényeges különbségét,, és amannak felsőbb állását bizonyítsa. Hiú és haszontalan fáradság tehát eredetét a majom nemében keresni. Az ő eredete sokkal magasabb, és az Istennél van. Csak mint az Isten teremtménye fogható fel az ember. „Alkota az Úr Isten embert a föld anyagából, és orcájára lehelé az élet leheletét, s igy lön az ember élő lénynyé“ (Gén. 2, 7.). Egyedül a szentirás ezen szavai fejtik meg az ember eredetének talányát. „Isten az embert az ő képére teremté“ (Gén. 1. 27), és mint az Istennek ily élő képe uralkodik ő a természet fölött és törekszik ama cél felé, melyet Isten eléje az örökkévalóságban tűzött.

IX.

Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről.

1. Azon előnyökhöz, melyekkel az ember az állatok fölött bir, többek közt a nyelv is tartozik. A nyelv és a gondolkodó tehetség, a legszorosabb viszonyban állanak egymáshoz, a mennyiben csakis gondolkodó lény birhat beszélő képességgel. A szó ugyanis nem más, mint a gondolat kifejezése, annak mintegy külső jelenitése és megtestesülése ; oly szó, melynek valamely gondolat nem szolgál alapul s melynek az nem kifejezése vagy jegye : nem is szó. így tehát a nyelv, mint a gondolat külső hordozója, oly nagy fontosságú tény, hogy azt az anyagelviség ép oly kevéssé hagyhatta figyelmén kivül, mint a spiritualistikus bölcselet. Kénytelen annak eredetéről számot adni. Lássuk csak, mit is mond az anyagelviség a nyelv eredetéről !

2. Minthogy az anyagelviség az embert a majom-