Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
VIII. Az anyagelviség tana az ember eredetéről
io8 ember medencéjének alkotása is lényegesen különbözik a majom medencéjétől ; az emberi medence széles, tálalakú; mig az emberhez leghasonlóbb majmok medencéje is hosszúkás, kúp alakú. Az ember álla egyenesen van kifeszítve ; mig az emberhez leghasonlóbb majomé, mint a többi állatoké, meg van hajtva ; az alsó lábszár izomtömege lábikrává van összpontosítva, stb.“ Világos tehát, hogy az emberi és majomtest között lévő hasonlóságok, ezen és más lényeges különbségek ellenében, semmiesetre sem bizonyíthatják azt, hogy az ember a majmok neméhez tartozik. 6. Elvitázhatatlan, hogy az ember az állattól lényegesen különbözik ; és e lényeges különbséget, semmiféle sophistica sem szüntetheti meg. Az ember nem csupán természeti lény, hanem benne egy szellemi életelv lakozik, melynél fogva megismer és akar. Bizonyos mindenoldalusággal, bizonyos egyetemességgel jelenik ő meg előttünk. Az alatta álló természeti lények minden tulajdonságait magában egyesíti, és azokat magasabb és nemesebb módon tünteti föl. Uralkodik az egész természeten, szolgálatába hajtja azt, és céljaira felhasználja. Sőt egy sajátságos kényszer él benne, hogy a természetfölött minden viszonyok közt uralkodjék. Az állatra nézve a legtöbb tárgy nem bir semmi értékkel ; az ember ellenben mindent, mit a természet nyújt, a legnagyobb mérvben fölhasznál, még pedig oly módon, a minőt semmiféle állatnál sem lehet észlelni. Az állat úgy fogadja el a természet adományait, a mint azok vannak ; mit sem tud főtt ételekről és mesterségesen készített italokról, mit sem tud a tűz használatáról. Az ember ellenben étkeit mesterségesen készíti ; szeszes italokat és más csemegéket készít magának, és még legvadabb állapotában is használja a tüzet. Az állat sajátlagos tökélyének mindig ugyanazon színvonalán marad ; mig az ember magát értelmileg és akaratilag tökélyesíti és ezen tökélyesülési képesség nála egészen