Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Ötödik könyv. A társadalomról, melyet a nemzetek egymásközt alakítanak
Ily nemű megbecstelenítő előzmények soha sem jogosítnak föl az ősi keresztény hűség szabályaitól való eltérésre; mindenkor érvényesek maradnak egy francia jogtudósnak szavai, melyek szerint : „minden háború megelőző hadüzenés nélkül orozva leselkedés ; megsértése a nyilvános hűségnek és igazi rabló támadás, a tengeri rablók és kalózok hadviseléséhez hason1 ó eljárás.“ J) A háború, mely a népekre nézve szükségesség és kötelesség lehet, mégis mindig legborzasztóbb csapás marad rájok nézve. Azért kötelességünk arra törekedni, hogy annak borzasztó voltát az elkerülhetetlenség azon fokára szorítsuk, melyet az igazságosságtól követelt elégtétel gyorsan s elégségesen megkiván. Ezen mértéktartás a háború törvényes erő hatalmában legalább elméletileg szintén követelménye azoknak, kik a higgadtabb philosophiávál a népektől bizonyos nemzetközi Az angol publicisták nagyobb része még ma is védi ez állítást, hogy népjogi szempontból a hadüzenet nem követelhető. Különösen a történelmi iskola publicistái azok, kik a jogra nézve más alapot el nem ismernek, mint a megelőző történt események alapját. Martens azt mondja : „Nem szükséges a hadat megüzenni, hogy a megtámadott fél fegyverrel kezében védhesse magát ; de annak sincs semmi általános és természetes kötelezettsége, ki előbb kezdi meg a hadakozást, hogy az ellenségnek a háborút megüzenje, mig összecsapásra nem kerül a dolog.“ Y. ö. Droit des gens moderne del Europe, i. VIII. ch. III. §. 267. Verge Martenshez irt jegyzeteiben tiltakozik e tan ellen. Klüber hasonlólag Ítél mint Martens, (v. ö. a. a. §. 238.) Bynkershoek a történelmi iskola egyik legiinnepeltebb képviselője a hadiiizenést egyáltalában fölöslegesnek tartja. így szól : „Puto nullam esse rationem, quae indictionem belli exigit, atque adeo esse ex iis, quae recte praestantur, sed nullo jure petuntur. Potest bellum incipere ab indictione, at etiam potest a vi mutua . . . Excutiamus rationem, cuius tanta vis est in jure gentium definiendo. Haec autem non alias solemnitates desiderat, quam ut amice repetamus, quod nobis manu ademptum est : quin forte nec amica repetitio desiderabitur, quia vim vi repellere omnes leges omniaque iura permittunt.“ V. ö. Quaestiones Juris publici. I, I, c. II. l) V. Ö. Gérard de Rayneval, Institutions du droit des gens, 1. III. ch. III. §. I. (éd. 1832.)
