Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Negyedik könyv. A társadalom politikai intézményeiről
4o8 szerezhette volna meg neki a. „nagy“ nevet, melyre ő oly hamar tett szert. S ez volt egyszersmind az is, a mi egész Európát és alattvalói közöl azokat, kik mindennek szemtanúi valának, bámulatra ragadta iránta s ezzel hódította meg azok szivét, kiket hosszú és kemény uralkodása tőle elidegenített. Tudta magát Isten előtt titokban megalázni, igazságát elismervén és könyörüle- tességét kikérvén a nélkül, hogy az emberek előtt személyét vagy koronáját lealacsonyította volna. Ezeket nagylelkűségével indította meg. Boldognak tartotta magát, ha áldhatá Azt, kinek csapásait oly mél- • tósággal viselé, hogy ezen resignatiója valóban dicséretet érdemel ; mialatt szemeit folyton arra fordította, a mi még megtartható és javítható volt s ami mindenkit jobban sújtott mint őt magát. Mely csodálatos egyesülése a világosságnak a legnagyobb sötétséggel.“1) Nagyon igaz az, hogy XIV. Lajos ki annyira ragaszkodók ama kivánatához, hogy házasságtörő szerelmének gyümölcsei törvényesittessenek, soha sem tudott egészen lemondani azon önámításról, mely azon fejedelmek tulajdonsága, kik az isteni jogot folyton ajkaikon hordják. Honnan van, hogy egy ember hosszú uralkodása alatt Isten és az egyház ellen oly sokszor föllázadhatott, kit az egyház az Isten iránti szeretet és engedelmességre oly alaposan oktatott? Saint-Simon ezt ama meglepő és sokszor elidegenítő erélyével mondja ki, mely az ő modorának sajátsága, s egyszersmind megjelöli az absolutismus igazi forrásának egyikét, mely nem egyéb, mint a jog a fejedelmek részéről, mely magát a fejedelemben imádja s mintegy megdicsőítve hiszi, ha egy embernek igáját Isten igája elé helyezi. „Mily jogosan hullatunk tehát könnyeket ama ret- *) *) Mémoires de Saint-Simon ch, CDXVI.
