Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)

Második rész - Negyedik könyv. A társadalom politikai intézményeiről

mint helyetteseit tiszteljék, magának tartván főn a jo­got cselekedeteiket vizsgálni ; akarata az, hogy min­denki, aki alattvalónak született, különbség nélkül en­gedelmeskedj ék. “*) Igaz ugyan, hogy XIV. Lajos itt egyszersmind ama kötelmekről is beszél, melyek Istentől a királyokra ro­vattak, és ama szükségességről, melynél fogva az isteni törvényt tiszteletben tartani kötelesek a végből, hogy az alattvalók ő bennök a.nnak élőképét ismerhessék föl, ki legszentebb s leghatalmasabb. E szavakban az isteni jog eszméje van kifejezve, nem ugyan miként ezt az egyház tanítja, hanem amint ez ama törvénytudósok által adatik elő, kik ezt csak mint egy az egyház elleni fegyvert akarnák fölhasználni. Az isteni jogok, melyekre az önkényes királyok hivatkozni szeretnek azon jog, melynél fogva ők mindent tehetnek s miről sem fele­lősek sem az emberek, sem Isten előtt. Ismeretes, hogy XIV. Lajos miként alkalmazta e jogot nemcsak magán, hanem nyilvános életében is. Mindazonáltal e nagy király nem volt megfosztva a szellem és jellemesség ama tulajdonaitól, melyek őt a hatalom ámításai ellenében megóvhatták volna. Emlék­irataiban ezen valódi fejedelmi szavak olvashatók: „Ha az ember mindent tehet a mit akar, nem könnyű do­log csak azt akarni, a mit kell akarni.“ íme a kér. ér­zület, mely kötelmeit és gyöngeségeit ismeri. Fejedelmi és kér. erényei különösen szerencsétlenségének idején mutatkoztak. „Amaz állhatatosság, a lélek ama szilárd­sága, a külső közönyösség, ama folytonosan egyenlő gond, hogy a kormányrudat a mig csak lehetséges kezében tartsa, ama remény, melyet minden remény ellenében táplált, s melynek alapja a bátorság s böl- cseség nem pedig vakmerőség volt, ugyané király külső magaviseleté: csak kevés emberek tulajdona, s ez 1 — 4°7 — 1) Mémoires de Louis XIV. II. k. 285. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom