Reischl K. Vilmos: Munkáskérdés és socialismus - 39. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1876)
III. Rész. Gyakorlati óv- és gyógyszerek
264 kifejlődő vásárlási kényszer, mely a tagok közöl egyiknek vagy a másiknak — kik csakis saját egyleteik boltjaiban vásárolhatnak, — terhére válik ; a mi pedig leginkább akkor történik, midőn az egylet árucikkei a többi kereskedő cikkeinél silányabbak. A tapasztalás tanúsága szerént több fogyasztási egylet rövid idő alatt megbukott. Azért ezen intézetek sohasem szolgáltatnak hosszabb időre tetemes köny- nyebbséget a munkásosztálynak. Egészen máskép áll a dolog a népkonyhák- s az ezekhez csatolt lehetőleg legolcsóbb restauratiók- vagy étcsarnokokkal.1) Ilyen népkonyhák már évek óta fen- állanak a nevezetesb kereskedelmi piacokon, különösen pedig Berlinben, Drezdában, Lipcsében s Franciaország nagyobb iparvárosaiban. Az úgynevezett „emberbaráti (philanthrop).társaság“ Párizsban és Franciaországban, a sz. Vince-egyletek célja nem egyéb, mint a szegényeken ily módon segíteni. A katholikusok jótékony és socialis csarnokaikat igen szivesen bízzák apácákra, mint paulai sz. Vince- vagy bor. sz. Károly leányaira; itt azonban azt kell figyelembe vennünk, vájjon a megbízottak képesek-e a gazdaasszonyi teendők szakavatott végzésére. A népkonyhák kétféle módon gondoskodnak vendégeikről, majd magában a helyiségben, miután ott egyszerű, de alkalmas éttermeket rendeznek be ; majd a házon kivül, midőn levest, húst, szóval élelmet az idegen vevőknek lehető mérsékelt áron szolgáltatnak ki. Ha az ily népkonyhákat jótevők is támogatják, azok a szegényeket ingyen (leginkább egyleti jegyek által) láthatják el. */5 vámfont húst levessel együtt 6—8 krba számítanak Berlinben s Párizsban ; nálunk ez csak 5 krba kerülne. Igen előnyösek továbbá a tulajdonképeni restau*) V. ö. Morgenstern Sina, a berlini népkonyhákról. Berlin 1868.
