Reischl K. Vilmos: Munkáskérdés és socialismus - 39. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1876)

III. Rész. Gyakorlati óv- és gyógyszerek

265

ratiók, miketnagyobb kereskedési telepeken részvénytársulatok már régen létesítettek. Tápláló étkeket lehet ott kapni, jóllehet nem nagy választékban, de oly áron, mely csakis a társaság költségeit födözheti. A mühlhauseni restrautió berendezése páratlan ; híresek továbbá a geb- verleri valamint az elszászi ipar főbb helyein létezők is.

Végre vasúti társulatok személyzetük számára szintén alapítottak ily restauratiókat, vagy legalább telt éléstárakat, hol azonban nem hitelbe, hanem csakis készpénzért szolgáltatnak ki mindent. Minden ilynemű intézetnek erre különösen fel kell ügyelnie, nem annyira saját érdekéből, mint inkább azért, mert hogyha a munkás és szegény ember adósságba verte magát, attól nem igen szabadulhat.

De ezen népkonyhák s étházak csakis magános, házasság által le nem kötött egyéneknek ajálhatók, mert még a szegény, sőt a legszegényebb családok asztalát sem képesek egészen pótolni, legalább oly időben nem, midőn módfeletti szükség és drágaság nem uralkodik. Mert — és ez más jótékony egylet elöljáróinak is szól — egy jótékony egyletnek sem szabad arra fajulnia, hogy a családtagokat egymás társaságától megfoszsza s egymástól még inkább elidegenítse, mint ez már a gyáripar rendes és elodázhatlan következménye. Ha a családtagok ebédnél vagy vacsoránál sem jöhetnek össze, ugyan miféle kapocs fűzi őket még egymáshoz?

Ezenfelül a népkonyha a legkisebb családra nézve is költségesebb, mint a házi étkezés. Ha pl. valamely személy ebédre 8—9 krajcárt költ, az egy négy tagból álló családnak már 32 vagy több krajcárba kerülne. Ezen az áron pedig elég jó ebédet állíthat ki az ügyes háziasszony nem igen válogató családja szálkára, sőt még e mellett meg is takaríthat valamit.

Nagy munkásszemélyzetnél igen hasznosak a sütödék. Feladatuk a munkásoknak a vétel-áron kényé-