Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XV. A syllabus és az ujkori állam
szűk függővé, akkor magának az államnak erkölcsi alapjait ássuk alá, a népek romlottságát mozdítjuk elő s hatványozzuk. 12. Ami különösen a bajor tetszvényt illeti, annak Gazdag György herceg elszigetelten álló s meg nem újított 1491. rendeleté óta l) 1770-ig semmi nyomát sem leljük ; 2) a régibb püspökökkel kötött konkordátumok- s egyezményekben 1583—1718, époly kevéssé a püspöki panaszlevelekben, erről említés sincs. 3) Az 1770. ápr. 3. parancs legmagasb határozat gyanánt meghagyja, hogy a bajor tartományokban, más kath. államokhoz hasonlóan, semmiféle egyházi rendeletet és törvényt nem szabad az uralkodó előre bocsátott láttamozása s engedélye nélkül foganatosítani. 4) Ugyanez az 1779. 5) egyházi tanácskozmányban, továbbá az augsburgi püspökkel 1785. febr. kötött egyességben is föltalálható. Az utóbbiban ez áll: „Az egyházótalom s védkötelessé- gek teljesítése végett a hit és erkölcs dolgaiban kibocsátandó magyarázatok másolatok által fognak k ö z ö 11 e t n i az uralkodóval a püspöki hivatal útján, hogy az azoknak kihirdetése fölött nyilatkozzék sa világi hivatalokat ahhoz alkalmazkodásra utalhassa. Más püspöki rendeletek, pápai bullák és brevék a szükséges figyelmeztetésekkel előbb a választófejedelem egyházi tanácsához küldendők és csak azután, ha ennek semmi kifogása sem leend ellenök, vagy kölcsönösen megegyeznek, hirdetendők ki. Ha valamely breve ja- vadalmi ügyben a püspök vagy az uralkodó jogát sérti, akkor az uralkodó első esetben a püspököt védelmébe veszi, másodikban pedig az ily bullák végrehajtását mindaddig, míg megnyugtatva nem lesz, fölfüggeszti.“ ^ De mindamellett mindig elismerték, *) Westenrieder Gloss. Monach. 1816. p. XLIII. Papius i. h. 181.1. V. ö. ehhez Dr. S trod 1 Zwei Sendschreiben. 55. I. 2J Moy St.R. des Kgr. B. I. r. 1. f. 99. 1. Per mane der KR. 63. §. I. r. 86. 1. I. kiad. Papius 211. 1. H eun er Die katholische Kirchenfrage in Bayern. Würzb. 1854. 66. 1. 3) Papius 210. 1. 4) A pflalz-bajor fejedelemségi általános és különös rendeletek gyűjteménye, Mcyr G. K.-tól. II. k. 1099. 1. s) Meyr i. h. II. k. 1126. 1127. 1. V. ö. : Die Verletzung der Staatsverfassung Bayerns. 20. 1. 2. jegyz. 0) Meyr IV. k. 818. 1. S a c k Verhältnisse des Königr. Bayern. II. k-