Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XV. A syllabus és az ujkori állam
278 hogy : „Hit- és erkölcsre vonatkozó pápai határozatok tetszvényre nem szorulnak.“ 7) Máraz 1770. általános parancs ellenében a püspöki kar a salzburgi gyülekezeten a müncheni udvar minden kételyét eloszlatá a fölött, hogy ezen „újítás“-nak tisztán egyházi, főleg pedig hitágazati dolgokra kiterjednie nem szabad, és 1793. az eichstfttti püspök más püspökökkel kijelentheté, hogy „Pfalz- Bajorhonban placetum regium soha sem volt szokásban, s Münchennek néhány éves azon törekvése, hogy azt behozza, erélyes ellenállásra talált és ezáltal elégséges szokásjog lett megalapítva, mely Némethonban különben is alaptörvény érvényében áll.“ 8) Az érdekelt püspökök egyike sem ismerte el a múlt század végéig a placetumot, mely különben igen korlátolt jelentőséggel hirt. Csak 1803. máj. 24. éta léptek életbe az egyházi hivatalok hirdetményei újonnan előirt s az egyházi szabadságot sértő alakban. 9) A szentszék legott óvást tett, 10) a püspökök többszörösen panaszkodtak.11) Az 1807. konkordátum tervezetében a tetszvényt (Art. XVII.) határozottan meg akarták állapítani,12) de siker nélkül. 1816. óta folytatott tárgyalások alkalmával a bajor kormány fen- sőhbségi jogát az egyház fölött minden áron el akarta ismertetni ; de a pápai 3zék ebbe semmi módon sem egyezett bele. Az első az okmányok egész sorával világosan be van bizonyítva ; az utóbbi a folytatott alkudozásokból, 13) a végre létrejött konkordátum szavaiból, l4) a sz.-széknek a vallási rendelvény ellen tett 41 41. s köv. 1. Warnkönig Die staatsrechtliche Stellung der kath. Kirche V. Függ. 216. s köv. 1. ’) W a r n k ö n i g i. h. 139. 1. 8) Az eichstátti püspök levele a vallás- s közoktatásügyi miniszterhez 1871. okt. 30-ról. (Eichstätter Pastoralblatt. 43. sz. 1871. nov. 9. 182. 1.) 9) D ö 1 linge r. Verordn. Samml. Vili. k. 65. s köv. 1. 38—41. §§. Permaneder i. h. 10) L. az előbbi §. 9. jegyzetét. 1 ’) V. ö. a trienti hercegpüspök panaszát H ö f 1 e r nél Conc. u. Con- stit. Eid. 8. 1. '*) Concordat u. Constitutions-Eid 35. 1. >3) V. ö. Die Verletzung der Staatsverfassung Bayerns cimü iratot. 4. 1. k. Hüller 107. 1. Bővebben 1. Dr. S t r o d 1 M. A> Zwei Sendschreiben. 5. 1. k. “) Art. XII. Lit. e. Art. XVI éi XVIII.