Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XII. Az egyház és a vallásszabadság

124 nyele, s II. Theodoz, valamint III. Valentiniánnak 437-i törvényei még a keresztény név használatát is megtiltották nekik.“ A különböző kér. hitvallások nem is tekinthetők egy és ugyanazon keresztény­ség más és más formáinak, melyek lényegileg, alapcikkelyek­ben megegyeznének, mert itt elvekről s nem puszta formákról van szó, és aki a téteményes kér. tanban a lényegest a lényeg­telenek közöl ki akarja válogatni, az a kinyilatkoztatás, az isteni te­kintély fölé helyezkedik s a kath. alapnézlettel oly lényegbe vágó s kirívó ellentétbe ütközik, hogy kiegyeztetése meggyőzés utján lehetetlen. 6) A Protestantismus, jóllehet a kér. igazságok egy ré­szét megtartotta, mégsem tekinthető ugyanazon kér. vallás más ágának, melyben Istennek époly kedvében járhatunk, mint a katliolikusban.7) 20. Nem kevésbbé téves 3) vallásszabadságot azon okból és oly érteményben engedélyezni, mintha a legjobb államforma, mely után törekedni mindenkinek feladata, okvetlenül megkövetelné az állam elválasztását az egyház- és vallástól.1) Az egyház ezt több Ízben kárhoztatá,2) s e követelményt egyáltalán pártolni3) ellen­kezik a dolog természetével, nemkülönben a közjóval. Hiszen az, a mi különben szomorító körülmény és bizonyos előzmények után szükségből mentő eszköz,1) eseménynek csak nem kürtölhető ; csak nem a „legjobb államforma“ az, mely megrágja az állam gyö­kereit, melyekből az éltét s rugékonyságát veszi;6) IX. Piuse) fennen kárhoztatá a sz. írás és egyház tanával ellenkező állítást, mely szerént a legjobb államforma kelléke és követelménye : hogy a társadalom minden vallásra vagy legalább az igaz és tévhit « közti különbségre való tekintet nélkül szer/ezlessék és kormá- nyoztassék ; hogy a társadalom legjobb helyzetben van, midőn nem ismeri kötelességének az egyház ellen intézett támadásokra bün­6) Merkle 20. 51 1. ’) S y 11 a l>. prop. 18. ') Merkle 21. 1. 3) Gregor. XVI. 1832 aug. 15. Enc. (Roskoványi Mon. II 327.) 3) Walter Naturrecht und Politik 498 §. 493—495 1. 4) Trendelenburg Naturrecht 170. §. 6) Döllinger Kirche und Kirchen. 93 1. 6) 1864 dec. 8. Encycl. V. ö. Merkle i. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom