Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XII. Az egyház és a vallásszabadság
125 tetést szabni,r) hacsak azt a közbéke nem kivánja. Itt, mint Liberatore 8) is megjegyzi, nincs szó e vagy ama társadalom kivá- lólagos helyzetéről, mely a keblében már meggyökerezett hitszakadásokkal szemben azon pontra juthatott, melyen az eszély valamennyi vallásgyakorlat tűrését, az egyedül igaz hit különös pártolásának kizárásával is, javasolja : hanem a pápa általánosan azon állam- és kormányformákról beszél, melyek Isten akarata- s a népek boldogságának leginkább megfelelők. 21. Nem volna helyes, 4) ha valamely kath. állam, nem nagyobb rósz elkerülése vagy nagyobb jó elérése tekintetéből, hanem csakis napjaink követelménye, a korszellem után indulva, vetkőznék ki kath. jellegéből s föladná a kath. vallásnak, mint államvallásnak további érvényét. *) Ha ez helyeselhető volna, a hit- egységben nagy kincs, s a vallási szétdaraboltságban szerencsétlenség nem rejlenék : ez esetben az állam bízvást felmenthetné magát a kath. egyház igaz szerzeményű jogainak védelmére és őrizetére nézve rá nehezülő kötelezettség alól; sőt mi több oda vethetné2) ezeket martalékul a megtámadásoknak, melyeket az emberi természet romlottsága- s az ámítások fortélyainál fogva, a legtöbb esetben könnyen siker koronáz.3) Találóan Írja Castillo y Ayensa spanyol államférfiú az alkotmánynak hazájában annyiszor szőnyegre került változtatásáról:4) „A többi hitfelekezetek kitiltása természet- és szükségszerű következménye a katholikus, mint egyedül igaz vallás elismerésének. E következmény csak akkor szenved változást, ha e tények, melyekben a törvényhozónak része nincsen, ezt követe- 1 i k. Ekkor szabad a különféle felekezeteket, melyek az országban tényleg léteznek, tiszteletben tartani s becsülni ; de bűn, elvakultság, őrültség lenne, ha a törvényhozó maga zavarná meg a hit egységét, országában mindenféle vallási nézetnek szabad tért engedvén rontó ’) Officium coërcendi sancitis poenis violatores catholicae religionis. s) Liberatore 1. c. c. 1. a. 6. p. 74. 75. >) Merkle 22 1. 2) Me rk 1 e i. h. 3) V. ö. Dolii nger Kirche und Kirchen. 89*1. 4) Castillo y Ayensa Historia critica de las negociaciones con Roma desde la muerte del Rey D. Fernando VII. Madrid 1859. vol. II. c. 6. p. 94. 95.